Budapestre érkeztek az önvezető autók Az országban elsőként az AImotives kapott engedélyt arra, hogy sofőr nélküli modelljeit tesztelje a főváros közútjain. http://www.m2mzona.hu/uploads/files/cover_home/2969/articles/20170713161315/onvezeto-auto-budapest.jpg

Budapestre érkeztek az önvezető autók

2017. július 13. 18:05
1'
Az országban elsőként az AImotives kapott engedélyt arra, hogy sofőr nélküli modelljeit tesztelje a főváros közútjain.

Az AImotives munkásságával már korábban is foglalkoztunk, bár akkor még Adasworks néven futottak. A nagy külföldi autógyártókkal is együtt dolgozó cég most egy tíz autóból álló flottával vonulhat ki az utcákra, hogy valós forgalmi körülmények közt teszteljék autonóm rendszerüket – számolt be a hírről az Index techrovata.

Sofőr nélkül az utakon: hogyan kategorizáljuk az önvezető autókat?

A vállalat már korábban Finnországban és Kaliforniában is kapott engedélyt a közúti tesztelésre, és ahogy az ottani szabályok szerint, Magyarországon is kötelesek sofőrt ültetni a volán mögé, aki vészhelyzetben át tudja venni az irányítást.

A társaág már évek óta az önvezető autók szemének kifejlesztésén munkálkodik. A számítógépes látást egészítik ki mesterséges intelligenciával, hogy a gépkocsik biztosan minden lényeges objektumot felismerjenek, és megalapozott döntéseket tudjanak hozni arról, hogy merre kell kormányozni, mikor kell fékezni.

A figyelmébe ajánljuk:
Olvasson még a témában:

Robotautók: elveszik a munkát, de adnak is helyette

Nehéz pontosan megjósolni, milyen jövőt hozhat az autonóm vezetés térnyerése, az azonban a szakemberek szerint biztos, hogy a gazdaságot fellendítő új iparág jön létre. Ezzel együtt sokan elveszíthetik a munkájukat, de számos területen akár új karrierbe is kezdhetnek.

Az okosautók után az intelligens abroncs is megérkezett

A Michelin profiljából adódóan mindig is céljának tekintette, hogy hozzájáruljon az emberek és a tárgyak mobilitásának fejlődéséhez, a napokban bemutatott gumiabroncsukkal pedig immár az intelligens eszközök során is gyarapítják.

Robot segít parkolni a repülőtéren

A Stanley Robotics jóval több autót képes bezsúfolni a repülőtéri parkolókba, mintha az utazók maguk próbálnának helyet találni. A cég egyelőre tesztüzemet folytat Párizsban, de a terjeszkedést tervezi.