Digitalizáció: itt tartanak a hazai vállalatok

Kapcsolódó cikkek

Digitalizáció: itt tartanak a hazai vállalatok

Digitalizáció: itt tartanak a hazai vállalatok

gyártás

2 perc

A Microsoft és az IVSZ által megrendelt közös felmérésben arra keresték a választ, hogy miként látják cégük helyzetét a digitalizációs versenyben a magyarországi nagyvállalatok vezérigazgatói, illetve pénzügyi és informatikai vezetői.

Viszonylag széles cégvezetői körben vizsgálta a Bell Research a Microsoft és IVSZ kérésére a felhős szolgáltatásokhoz kapcsolódó attitűdöket itthon. A kutatás nem reprezentatív, telefonos interjúk segítségével készült.

Törvényi korlátok és költségcsökkentés

Arra a kérdésre, hogy melyek a legnagyobb kihívások a cég számára a válaszadók többsége a törvényi előírásoknak való megfelelést mondta, második és harmadik helyen pedig az üzleti folyamatokkal, illetve az IT-vel kapcsolatos költségek csökkentése állt.

Ezzel párhuzamosan érdemes mélyebben megvizsgálni a felhőszolgáltatások bevezetése során várható nehézségekre vonatkozó várakozásokat. Itt is a jogszabályi és céges adatvédelmi előírásoknak való megfelelés jár az élen 64 százalékkal, rögtön utána következik 57 százalékkal a külső szolgáltatótól való függés, majd a bevezetéssel járó pluszköltségek (41 százalékkal). Mindössze 5 százalék válaszolta azt, hogy nem számít semmilyen komolyabb akadályra – összegezte a HWSW.hu.

Szolgáltatott szoftverek

A kutatásban azt is vizsgálták, hogy milyen fizetési konstrukciójú felhőmegoldásokat használnak a magyar cégek. Nem meglepetés, hogy a vezetők kevésbé szeretik az egyszeri, nagy összegű beruházásokat, sokkal inkább a folyamatos működési költségként elkönyvelhető szolgáltatásokat preferálják. Ezek többsége pedig az úgynevezett szolgáltatott szoftver (SaaS), melynek során egy külön szolgáltató tartja fenn a szoftveres hátteret.

Elvárások és a valóság

Összességében az körvonalazódik a felmérés alapján, hogy a nagyvállalatok vezető pozícióban lévő munkatársai fontos szempontnak tartják a digitalizációt, a válaszadók 65%-a szerint cégükre már jellemző a digitális szemlélet.

Ezzel némileg szembemegy azonban az, hogy miként pozícionálják saját társaságukat a versenytársakhoz képest. Itt már csak a válaszadók 1 százaléka (kizárólag CEO-k) mondja azt, hogy jelentős mértékben a versenytársak előtt járnak, 29 százalék pedig lemaradást lát. Itt már látványosabb a perspektíva-különbség a felelősségi terület szerint: a vezérigazgatók jóval kedvezőbben ítélik meg a cég helyzetét, mint az IT-vezetők.