Forró trendek: mit tartogat az idei CES?

Forró trendek: mit tartogat az idei CES?

Forró trendek: mit tartogat az idei CES?

gyártás

3 perc

Egy új esztendő mindig valami újnak a kezdetét jelenti, és ez duplán is érvényes a korszerű technológiák világában, ahol január 6-án kezdetét veszi az év egyik legjobban várt eseménye Las Vegasban. A már jó előre beharangozott CES fogyasztói elektronikai kiállítás minden évben látogatók ezreit vonzza a kaszinóvárosba, ahol az érdeklődők január 9-ig, négy napon keresztül ismerkedhetnek a technika legújabb vívmányaival.

A színpompás technikai rendezvény minden évben betekintést – egyfajta látleletet – ad abba, hogy mik a fogyasztói technológia legizgalmasabb új irányvonalai, és hogyha valaki elég mélyen beleássa magát a trendekbe, akkor tudni fogja, mire érdemes odafigyelni a következő esztendő folyamán.

Elég csupán a hoverboard – a Vissza a jövőbe című filmből ismerős lebegő gördeszka – tavalyi meglepetésszerű felbukkanására gondolni, amely végül a tavalyi év egyik legnagyobb port kavaró, és legtöbb bevételt produkáló terméke lett – írta a Mashable. 

A díszletek állnak, a kiállítók és a pavilonok felkészültek a látogatók fogadására, de azért már előre érdemes végignézni, mik lehetnek az idei év leglátványosabb újdonságai:

A jövő autói

Már jó ideje tisztában vagyunk vele, hogy a pilóta nélküli járművek jelentik az autógyártás jövőjét, de a tavalyi esztendő bebizonyította, hogy ez a korszak sokkal korábban elérkezhet, mint arra sokan számítottak. A Tesla automata sofőrje – annak ellenére, hogy nem egy teljes mértékben ‘vezetőmentes’ rendszerről van szó – sokaknak felnyitotta a szemét, és a tavalyi CES kiállításon bemutatott demók és önjáró autók sem merültek a feledés homályába.

Ebből kiindulva a 2016-os CES olyan nagyszabású autóipari kiállításnak ígérkezik, mint még soha eddig. Miközben az elektromos, valamint az egymással összeköttetésben álló járművek máris sok helyen megtalálhatóak, idén több nagy autóipari cég is a rendezvény idejére időzítette a legújabb modelljei leleplezését.

Ezek egyike a Chevy Bolt, amely vélhetően egyike azoknak az elektromos autóknak, amelyek hosszú távon is biztos megtérülést jelentenek, miközben az Audi, a Mercedes, a BMW, a Ford, sőt még a nehéz helyzetbe került Volkswagen-csoport is készül a saját meglepetésével és pilóta nélküli rendszereivel.

Premier plánban a virtuális valóság

Okosgyűrű a virtuális valósághoz

Ezen a területen szintén – szó szerint – látványos fordulatokat hozhat 2016. Küszöbön áll például az Oculus Rift virtuális valóság-szemüveg legújabb modelljének debütálása, emellett egyes szolgáltatások és oldalak – mint például a Facebook – is támogatják már a 360 fokos szögben készített videókat.

Az Oculus népszerűsége és a szélesebb rétegek számára elérhető Google Cardboard mellett azért a headset készítő cégek számára is akadnak még kiaknázatlan lehetőségek, tekintve, hogy a Samsung Gear VR készüléket kizárólag csak a Samsung-tulajdonosok tudják használni. 

A drónok felemelkedése

Bár a tavalyi év hullámhegyeket és hullámvölgyeket egyaránt hozott ezen a piacon, és végül az Egyesült Államok Légügyi Hatósága (FAA) kötelező regisztrációhoz is kötötte a drónok birtoklását, a repülő szerkezetek ebben az évben tovább szárnyalhatnak.

Las Vegasban egészen biztosan a fogyasztókra helyezik a hangsúlyt a gyártók, vagyis érkeznek majd a könnyebben irányítható, jobb kamerákkal felszerelt, kisebb méretű gépezetek. Ezek közül néhány olyan könnyű lehet, hogy a tulajdonosának regisztrálni sem kell, míg más modellek a kifinomult technológiák újabb eszköztárát vonultatják majd fel a legmodernebb nyomkövető kamerákkal felszerelve.