Megszabadul a robotoktól a Google

Megszabadul a robotoktól a Google

Megszabadul a robotoktól a Google

gyártás

4 perc

Hiába tűnt nagy fejlesztésnek a Boston Dynamics robotszamara vagy -rakodómunkása, az értékesítés terén nem teljesített olyan jól, ahogy azt az anyacég elvárta.

A Google még 2013-ban vásárolta fel a Boston Dynamics nevű céget, amely már korábban több érdekes robottal hívta fel magára a figyelmet. A cél a területen való komolyabb megjelenés volt, ez azonban a mai napig sem következett be, ezért a váltás mellett döntöttek – számolt be róla az SG.hu.

A fejlesztők modelljei elsősorban harcászati célra készültek: a négylábú gépek ugyanis a speciális mérnöki megoldásoknak köszönhetően mindenféle terepen képesek lettek volna haladni, és nehezen felborítható szállítóeszközökként kísérték volna a katonákat.

Probléma volt azonban az értékesítés során, hogy működésük túl hangosnak bizonyult, és úgy általában nem váltották be a hozzájuk fűzött reményeket, bármennyire tűnt az átlagember számára elképesztőnek a fejlesztés.