Rekordokkal zárt a világ legnagyobb tech show-ja

Rekordokkal zárt a világ legnagyobb tech show-ja

Rekordokkal zárt a világ legnagyobb tech show-ja

gyártás

2 perc

Lezárult a CES, a világ legjelentősebb innovációs seregszemléje. Az idén ötvenedik alkalommal megrendezett gigantikus rendezvényen több mint 3800 cég mutatta be újdonságait a több mint 240 ezer négyzetméternyi kiállítási területen.

A techvilág krémje január elején ismét Las Vegas-ban gyűlt össze, hogy bemutassák a szakmának, illetve médiának azokat a technológiai innovációkat, melyek meghatározzák a 2017-es év trendjeit. A kiállításon 175 ezer szakember vett részt, közülük 55 ezer az Egyesült Államokon kívülről, így a többi között Magyarországról is érkezett. A világ legnagyobb cégei mellett idén rekordszámban 600 startup is részt vett az eseményen. 

A 2017-es expó legfontosabb hívószavai az 5G technológia, az önvezető autók, az okosváros-megoldások, a kiterjesztett- és virtuális valóság, a robotika és mesterséges intelligencia voltak.„A CES új szintre emelkedett azzal, hogy a világ minden részéről összegyűlt kis- és nagyvállalatok a világ legjelentősebb kihívásaira kínált megoldásaikat mutatták be” – mondta Gary Shapiro, a rendezvényt szervező Fogyasztói Elektronikai Szövetség (CTA) elnök-vezérigazgatója. 

„A technológiai innováció és a hálózatba kapcsolt eszközök, melyek életünk gyakorlatilag minden szegmensét átszövik, jobbá teszik a világot” – tette hozzá.

„A 2017-es expó megmutatta, hogy az innováció olyan új korszakához érkeztünk, amelyben a technológia nemcsak az eszközök miatt értékes, hanem az élmények miatt is, melyeket lehetővé tesz” – mondta Bridget Karlin, az Intel IOT részlegének ügyvezetője.

A hálózatba kapcsolt készülékek minden téren jelen voltak: az önvezető autóktól, az okosváros és digitális egészségügy megoldásokon keresztül az 5G-ig, illetve a konferenciák tematikájáig.

„Az idei rendezvény bemutatta az 5G technológiában rejlő lehetőségeket is, mely a becslések szerint 20 millió új munkahelyet teremt majd” – fűzte hozzá Dr. Jim Mault, a Qualcomm Life alelnöke és egészségügyi ágazatának vezetője.

A techshow-n nemcsak a szakma, hanem a nemzetközi politikai elit is magas szinten képviseltette magát. „A CES a közszféra képviselői számára is rengeteg hasznos információt nyújtott az aktuális technológiai trendekről” – fogalmazott John Godfrey, a Samsung Electronics alelnöke.