Csődbe vitték az éttermet az ügyetlen pincérrobotok

Csődbe vitték az éttermet az ügyetlen pincérrobotok

Csődbe vitték az éttermet az ügyetlen pincérrobotok

kereskedelem

1 perc

Három kantoni étterem vezetősége is úgy döntött, mechanikus felszolgálókkal vonzza be vendégeit – két esetben be kellett zárni az éttermeket, a harmadik helyen pedig csak hús-vér kollégákkal tudták menteni a helyzetet.

A kínai Heweilai étteremlánc még 2015-ben kezdett el robotfelszolgálókkal kísérletezni. A gépek nem voltak képesek bonyolult mozdulatokra és interakciókra: fel tudták venni a rendeléseket, valamint egy rögzített útvonalon visszamasírozni a konyhába. Innen a „kezükbe” rakott tányérokat visszavitték az asztalokhoz, ahol a vendégeknek maguknak kellett onnan lepakolni.

Természetesen, ha így hibátlanul működne a rendszer, valószínűleg sikeresebbek lehetnének, mint hús-vér kollégáik, de egy évnyi kísérletezés után kiderült, hogy még erre is alkalmatlanok. A beszámolók szerint a leveseket rendre kiöntötték, az útvonalakon összeütköztek, miközben még olyan egyszerű feladatra sem voltak képesek, hogy felvegyék az asztalon üresen álló vizespoharakat.

Mindeközben a robotok darabjáért közel kétmillió forintnak megfelelő jüant fizettek a tulajdonosok, a havi áramköltség és a folytonos műszaki meghibásodások javításának ára pedig szép lassan csődbe vitte két étterem kasszáját is. A harmadik pedig csak úgy szabadulhatott meg ettől a sorstól, hogy a gépi pincéreket eladták alkatrésznek, ennek bevételéből pedig inkább emberi személyzetet vettek fel.

A Kuangtung tartományi műszaki egyetem egyik robotszakértője úgy véli, a gépek továbbra is nagy költséget spórolhatnak meg például a gyártásban, ahol ismétlődő, monoton feladatokat kell ellátniuk, viszont nagyon sok fejlesztésre van szükség, hogy olyan területeken is megállják a helyüket, ahol rendszeres emberi interakcióra van szükség. 

Az étterem vezetője szerint a gépemberek egy dologra voltak hasznosak: újszerűségükkel számos új vendéget csábítottak be az utcáról, de ahhoz még nagyon rosszul működnek, hogy teljesen helyettesíthessék a valódi munkaerőt.

Forrás: The Verge