Fejlesztési program segít a magyar webshopoknak

Fejlesztési program segít a magyar webshopoknak

Fejlesztési program segít a magyar webshopoknak

kereskedelem

2 perc

Az E-kereskedelmi szemle elnevezésű program szervezői elemzésekkel, fejlesztési javaslatcsomagok elkészítésével, valamint a fejlesztési programok koordinációjával segítettek abban, hogy a piaci szereplők eredményesebbek, felhasználóik pedig elégedettebbek lehessenek.

A kártyakibocsátó Mastercard és a szoftverfejlesztő Big Fish közreműködésének köszönhetően 2016-ban indult útjára az E-kereskedelmi szemle, amelynek keretében egy év alatt 21 webáruház kapott lehetőséget arra, hogy szakértői segítséggel, jól megtervezett fejlesztések mentén, mérhető módon javítsa weboldalán a felhasználói élményt. 

Dübörög az e-kereskedelem

A kezdeményezés koncepcióját és céljait a résztvevők 92 százaléka maximális pontszámmal értékelte, míg az elemzések és javaslatok hasznosságára a válaszadók fele 7-ből 7 pontot, a fennmaradó 50 százalék pedig 7-ből 6 pontot adott. Arra a kérdésre, hogy mennyire érzik eredményesnek a megvalósított fejlesztések hatását, a többség szintén maximális pontszámmal válaszolt, de a hétfokú értékelési skálán 5 pontnál senki sem adott kevesebbet. 

A pozitív visszajelzések is azt mutatják, hogy a programmal egy hiánypótló, hasznos kezdeményezés indult el, de a számszerűsíthető egyéb eredmények is a projekt sikeréről tanúskodnak. A programban részt vevő Bortársaság esetében például mobilra optimalizált oldal fejlesztésével a mobil- és táblagépről érkező forgalom konverziós aránya (az e-kereskedelmi tranzakciót eredményező látogatások százalékos aránya) több mint 14 százalékot nőtt. A HVG Könyvek honlapján pedig az oldal felhasználói élményének felülvizsgálata és optimalizálása 28%-os bevételnövekedést, a konverziós arány 10%-os növekedését és 12% kosárérték növekedést eredményezett.

A program első lépése a kiválasztott weboldalak technikai ellenőrzése, valamint a szakértői elemzések elkészítése volt. Ezután került sor a javaslatok megfogalmazására, majd ez alapján zajlottak le a fejlesztések, amit az adatgyűjtés és a kiértékelés követett. A stáb nemcsak esettanulmányokat és átfogó elemzéseket készített, de egy összegzést is írtak a leggyakrabban előforduló hibákról és kihagyott lehetőségekről, segítve ezzel a webshoptulajdonosok munkáját. 

A tapasztalatok szerint a magyar webáruházaknál a legnagyobb problémát a mérési és a technikai hiányosságok okozzák, és a vásárlási folyamat részleteinek (szállítási és átvételi lehetőségek, fizetési módok) megjelenítése terén is bőven van még mód a fejlesztésre. A kihagyott lehetőségek között kiemelendő a jól elhelyezett termékajánlók és az elhagyott kosarakra emlékeztető levelek fontossága.