Az alacsony jövedelműeknek árthatnak a legtöbbet a robotok

Az alacsony jövedelműeknek árthatnak a legtöbbet a robotok

Az alacsony jövedelműeknek árthatnak a legtöbbet a robotok

közszolgáltatás

2 perc

A Boston Consulting Group jelentése alapján az autonóm gépek és a mesterséges intelligencia elterjedése a jövőben mélyíteni fogja a társadalmi egyenlőtlenségeket, illetve tömeges munkanélküliséget generálhat.

A kutatás szerint a jelenség a munkakörök széles skáláját érinti majd, és míg a jobban keresők át tudják képezni magukat, hogy más területre váltsanak, addig a kedvezőtlenebb anyagi helyzetűeknek nem lesz alkalmuk, hogy ugyanezt a lehetőséget kihasználják. Ilyen helyzet állhat fent egyebek közt az Egyesült Királyságban, ahol a szénbányászok, az acélfeldolgozó munkások vagy a halászok gyakran maradnak átképző tréningek nélkül, fizetésük pedig nem teszik lehetővé, hogy önerőből új területet keressenek maguknak. 

Robotautók: elveszik a munkát, de adnak is helyette

A ranglétrán való feljebbjutást az is nehezebbé teszi, hogy a tipikusan jövedelmező területek alacsonyabb szintű munkaköreinek (például jogi asszisztensek, könyvelők) száma folyamatosan csökken, ami főként a fiatal munkavállalók és az egyetemi végzettséggel nem rendelkezők dolgát nehezíti meg. Ezek azok a munkák, amelyeket a legkorábban ér el az automatizáció.

Az olyan képességek felértékelődése, mint amilyen a kommunikáció, a magabiztosság vagy a rugalmasság, szintén növelni fogják a különböző társadalmi osztályok közti szakadékot. Carl Cullinane, a Sutton Trust kutatási menedzsere szerint „a magániskolák mindig is nagy energiát fektettek abba, hogy hallgatóik megfelelő szintre jussanak az említett képességekben, amelyek ráadásul egyre fontosabbá válnak a túlzsúfolt munkaerőpiacon”.

Nem ez az egyetlen olyan vélemény, amely baljósan látja a munkaerőpiac jövőjét. A Ball State University közgazdaságtudományi kutatócsoportja szerint az Egyesült Államokban az évi 40 ezer dollár körüli fizetést biztosító munkaköröknél a legesélyesebb, hogy a jövőben robotok vegyék át a feladatokat. Michael Hicks, a központ igazgatója szerint „az önműködő eszközök az alacsonyabb képzettséget igénylő munkák több mint feléből fogják kiszorítani az emberi munkaerőt. Ebből fakadóan azok a közösségek lesznek a legsebezhetőbbek, amelyekben magas az alacsony végzettségűek aránya. A drasztikus változások várhatóan már a következő generáció életében elkezdődnek”.

A Stutton Trust szerint az úgynevezett STEM (természettudományos, technológia, mérnöki és matematikai) képzettséget igénylő munkák változatlanul ellenállhatnak a mesterséges intelligenciára való átállás hullámainak, így az állami vezetés felelőssége is, hogy a diákokat és az átképzésre szoruló munkavállalókat különböző programok segítségével ezekre a területekre terelje.

Forrás: ReadWrite