Az összefogások gyorsíthatják fel az okosvárosok fejlesztését

Az összefogások gyorsíthatják fel az okosvárosok fejlesztését

Az összefogások gyorsíthatják fel az okosvárosok fejlesztését

közszolgáltatás

2 perc

Franciaország, Nagy-Britannia és Hollandia is élen járnak az olyan megoldásokban, amelyeknek köszönhetően napjaink városaikból néhány éven belül okosvárosok lehetnek.

Franciaországban például nemrég az 50 ezer fős Belfortban alakították át a tömegközlekedést oly módon, hogy az új rendszer illeszkedjen a hosszú távú smart city stratégiába. Hollandiában pedig már létezik olyan RFID-alapú rendszer, amelynek segítségével a hulladékgazdálkodás terén spórolhatnak sokat a valós idejű ellenőrzőrendszernek és a begyűjtött információk alapján folyamatosan alakítható útvonalterveknek köszönhetően.

Smart city: így nyerhetnek a városok

Londonban 2013-ban alakult meg az úgynevezett „Okos London Bizottság”, melynek célja, hogy a terjeszkedő nagyvárost élhetőbb és gazdaságosabb közeggé tegye. A bizottság tavaly márciusban több várossal dolgozott együtt Európa-szerte, hogy olyan innovatív eszközöket hozzanak létre, melyek modern technológiai megoldásokat kínálhatnak a mindennapi problémákra: az okosparkolókon keresztül az elektromos biciklirendszerekig. Utóbbiakhoz külön digitális fizetési rendszer is tartozik. Ezek az újdonságok magukban hordozzák a potenciált, hogy könnyebbé tegyék a közlekedést az egész világon. 

Az Egyesült Királyságon belül más város is van, amely az élvonalba tartozik ezen a területen. Bristol például több terülten is kiemelkedő, ilyenek a nyílt adathozzáférés, a közösségi elköteleződés és az energetikai innovációk. A város területén a lámpaoszlopok közötti kábelsorokat felválthatják a földbe ásott, láthatatlan vezetékek sokasága, a parton pedig megkezdődött a vezeték nélküli kapcsolaton alapuló rendszer kísérleti használata. Az NFV (Network Function Virtualisation) technológiának köszönhetően az infrastruktúra látványosan átalakíthatóvá válik, és a rendszer egyszerre több projekt megvalósítására is felhasználható.

Az olyan városok esetében, mint London vagy Bristol, elengedhetetlen, hogy az önkormányzat, a helyi vezetők, a helyi cégek és szakértők közösen vizsgálják meg a kihívásokban rejlő lehetőségeket annak érdekében, hogy egyre magasabb szintet érjenek el a társadalmi, gazdasági és környezeti fenntarthatóság tekintetében. Egyértelmű, hogy az intelligens technológia szinte korlátlan átalakító potenciállal bír mindazon világvárosok számára, amelyek hajlandóak befektetni a későbbi gyümölcsöző eredményekért cserébe. 

Forrás: IoT Now