Digitális hozzávalók az okosvárosokhoz

Digitális hozzávalók az okosvárosokhoz

Digitális hozzávalók az okosvárosokhoz

közszolgáltatás

3 perc

Az igazán intelligens rendszerek a jövőben gyakorlatilag az emberek helyett is gondolkodhatnak: ilyenek az önvezető járművek és a mesterséges intelligencia által vezérelt megoldások.

Korábban már szó esett néhány fontos konkrét újításról, melyek okosabbá tehetik a városlakók mindennapjait: ilyen például a szupergyors mobilinternetet biztosító 5G, a videoalapú szenzorok vagy a valóságot átformáló Mixed Reality. Most bemutatunk két további technológiai fejlesztést, melyek alapjaiban írhatják felül a közlekedést és a háttérben zajló folyamatokat.

Önvezető autók mindenhol (autonomous vehicles – AV)

Több mint egymilliárd autó járja jelenleg is az utakat. Ez azt jelenti, hogy több billió dollárnyi infrastruktúrát hagyunk elértéktelenedni, hiszen a sofőrök szinte soha sem használják ki teljesen a lehetőségeiket. Elég csak arra gondolni, hogy milyen gyakran vannak tele ezek a kocsik, szinte csak a családi nyaralások idején…. Ezek után nem meglepő, hogy a járművek terén is változásokra számíthatunk a következő évtizedben.

Az önvezető autók elterjedése nemcsak nyilvánvaló változásokat hozhatnak, hanem új logisztikai és áruszállítási megoldásokat is. A következő évtizedben a városok helyfelhasználása és az emberek utazási szokásai jelentősen átalakulnak majd, pusztán a járműméretek megváltozásának és digitális útvonaltervezésnek köszönhetően. A hagyományos utazás is módosul: a drónok által lebonyolított csomagkiszállítás, az olcsó, de hatékony mikrobuszos ingázás, valamint az intelligens, kicsi és könnyen használható egyszemélyes járművek is tért hódítanak majd.

Mesterséges intelligencia (artificial intelligence – AI)

Mindentudó gépi agyakra lesz ahhoz szükségünk, hogy a városokat ellepő új technológiák találkozzanak és együttműködjenek. Méghozzá olyan mesterséges intelligencia szükséges, amelyet nem kell minden egyes nap újraprogramozni a friss adatok tükrében. A jövő tehát az, hogy a rendszernek elég legyen megadni, hogy mi a cél, és csak akkor kelljen közbeavatkozni, ha a program elakadt, vagy rossz útra tévedt a megoldás keresése közben.

A különböző tanulási rendszerek közül a mesterséges intelligenciában rejlik a legtöbb potenciál. Akár kritikus makroügyeket is megoldhatunk vele, a forrásmegosztástól kezdve akár a bűnmegelőzésig. De kisebb, személyes kérdésekben is nagy segítség lehet, amikor például arról van szó, melyik a legjobb út a munkahelyre vagy milyen a legideálisabb időbeosztás. 

Az okosvárosok fejlesztéseire elég csak hozzávalóként gondolni, amelyekkel végtelen számú újítást lehet létrehozni. Ebben rejlik ezeknek a fejlesztéseknek az ereje. Megjelenthetnek például az 5G-s önvezető autók, amelyek az adatokat video-érzékelőkkel gyűjtik, így valós idejű, pontos információkkal rendelkeznek környezetükről, ezek feldolgozásában pedig mesterséges intelligencia segíti majd őket. Az önvezető okosautók pedig sokkal hatékonyabban használják majd ki az utakat, miközben a járókelők virtuális MR ablakokon keresztül tekintenek ki majd a személyre szabott városukra.

Forrás: TechCrunch