Egyetemi szak lett a Dolgok Internetéből A Floridai Nemzetközi Egyetem az Egyesült Államokban elsőként vezette be a Dolgok Internete (IoT) alapképzést. Korábban már egy szingapúri egyetem is hasonló szak indítása mellett döntött. http://www.m2mzona.hu/uploads/files/cover_home/3003/articles/20170726144542/iot-szak.jpg

Egyetemi szak lett a Dolgok Internetéből

2017. július 27. 09:55
2'
A Floridai Nemzetközi Egyetem az Egyesült Államokban elsőként vezette be a Dolgok Internete (IoT) alapképzést. Kenneth G. Furton rektor szerint a képzés arra lesz jó, hogy a diákok olyan állásokat teremtsenek a segítségével, amelyek ma még nem is léteznek.

Miközben egyre több cég alkalmaz internetre csatlakoztatott eszközökkel kapcsolatos megoldásokat, megszületett az igény arra is, hogy létrejöjjön az erre a területre specializálódott képzés is. A floridai egyetem mérnökinformatikai karán helyet kapott új szak az IoT (Internet of Things) négy pillérére fókuszál: a hardverekre, a szoftverekre, a kommunikációra és a kiberbiztonságra. 

Keml Akkaya, a program igazgatója és a mérnökinformatikai kar egyetemi professzora hozzátette, hogy a szak ahhoz is hozzásegíti majd a diákokat, hogy elsajátítsák mindazokat a speciális tudásanyagokat, melyek szükségesek a kibertámadások megelőzéséhez és az azokra adott hatékony válaszok kidolgozásához. Emellett mindazt a technikai tudást is megszerezhetik, amely segít megerősíteni a védtelen rendszereket, és amely által a hallgatók képessé válnak az IoT-eszközök megfelelő fejlesztésére.

A képzés 2018 tavaszi félévében indul majd, 120 kredit teljesítését követeli meg, a tanterv pedig hibrid órákból épül fel, vagyis a tárgyak egy része személyes részvétel igénylő előadás, egy másik része pedig online kurzus lesz. A képzés magját fogja képezni a gépek közötti kommunikáció (M2M, machine-to-machine) és a mögötte húzódó technológiai háttér pontos ismerete. 

Korábban már egy szingapúri egyetem, a Republic Polytechnic is indított hasonló képzést. A 300 órát magába foglaló szak szintén az IoT-ra specializálódott hallgatókat képez. A hallgatóik mélyebb tudást szerezhetnek a 3D-nyomtatással kapcsolatosan, tanulnak programozást, statisztikai ismereteket és adatelemzést, illetve külön foglalkoznak az összekapcsolt eszközök által létrehozott hálózatok társadalmi hatásával is. A beiratkozási időszak már most júliusban elkezdődött, és első hallgatóik már októberben megkezdhetik a képzést.

Forrás: IoT Tech News

A figyelmébe ajánljuk:

Ki segíthet az IoT-projektekben?

A negyedik ipari forradalom miatt kialakult versenyben sok cégvezetőben felmerül, hogy a piaci pozíció megszerzése nemcsak saját teljesítményükön múlik, hanem számos izgalmas fejlesztést csak az arra szakosodott cégek segítségével lehet bevezetni.

Sikerek és ellentmondások az IoT világában

Az Internet of Things piaca az elmúlt időkben óriásira nőtt. Ehhez a területhez több mint 3000 cég sorolható, amelyek tízszer ennyi embert foglalkoztatnak és 600 milliárd dollárnyi értékű bevételt termeltek eddig. A nagy számok ellenére még mindig sokaknak rejtélyes ez az iparág. Mi is tehát az IoT valójában és milyen irányba halad?
Olvasson még a témában:

A smart city az urbanizáció jövője

Az intelligens települések már egyre kevésbé tűnnek fiktív elgondolásnak, ehelyett sokkal inkább gyakorlatilag is megvalósítható fejlesztéssé váltak. Vajon hogyan készülhet a városi lakosság az átalakulásra?

Smart city: így nyerhetnek a városok

Az idő előrehaladtával és a technológia folyamatos fejlődésével együtt otthonunk, településünk egyre fejlettebb és az optimista várakozások szerint egyre élhetőbb lehet.