Intelligens forgalomirányítás Thaiföldön

Intelligens forgalomirányítás Thaiföldön

Intelligens forgalomirányítás Thaiföldön

közszolgáltatás

2 perc

Most már Bangkokban is könnyebb dolguk van azoknak az autósoknak, akik szeretnének valós idejű közlekedési információhoz jutni. A thai fővárosban nemrég üzemelték be az első olyan közlekedési platformot, amely segít megtalálni csúcsidőben is a legrövidebb utat, kikerülve a dugókat és a baleseteket.

A Thaiföldi Autópálya Felügyelet (DOH) már a hagyományos thai újévet ünneplő, áprilisi fesztiválra, a Songkranra is bekapcsolt néhányat a speciális szenzorok közül. Ilyenkor ugyanis több millió bangkoki hagyja maga mögött a várost, hogy a családja körében ünnepeljen. Ez a vándorlási hullám pedig órákig tartó közlekedési dugókhoz vezet, amelynek kiküszöbölésére vagy legalábbis mérséklésére kínál megoldást az innovatív platform. 

Az első eredmények szerint a forgalom máris érezhetően csökkent, olyannyira, hogy a helyi autópálya felügyelet a program kiterjesztését javasolta. Céljuk, hogy a rendszer összesen 250 kilométernyi autópályát fedjen le Bangkokban. 

A Blip Systems cég a BlipTrack elnevezésű szenzorok dán forgalmazója – egyben a tesztelésbe bevont forgalmazó – úgy nyilatkozott, hogy az első próbák nagyon jó eredményekkel zárultak. A vezetők most már egyebek közt valós idejű közlekedési információkat látnak, emellett hasznos tippek érkeznek a mobiltelefonjukra, merre érdemes venniük az irányt. A sofőrök természetesen már azelőtt is tájékozódhatnak a helyzetről egy speciális honlapon, hogy autóba ülnének (a weboldalon több különféle kamera szemszögéből is ellenőrizni lehet a pillanatnyi forgalmat).

„A BlipTrack segített abban, hogy a városlakók mielőbb a célpontjukhoz tudjanak érni a két közlekedési csúcs során a Songkram és az újévi időszak alatt. A rendszer nemcsak azt tette lehetővé, hogy a felhasználók az utazási adatok alapján eldöntsék, hogy melyik utat választják, de a thai rendőrség is valós időben tudta nyomon követni és irányítani a forgalmat” – hangsúlyozta Songrit Chayanan, a Samut Sakhon régióban található autópálya felügyelet igazgatója. 

A DOH tervei szerint a szenzorok által összegyűjtött információkat a forgalom optimalizálására használják majd, hogy folyamatosan új útvonalakat hozzanak létre, és csúcsidőszakban áttereljék az autósokat a kevésbé forgalmas szakaszokra. A Blip Systems hasonló közlekedési rendszereket épített már ki Ausztráliában, az Egyesült Királyságban, az Egyesült Államokban és Kanadában egyaránt, de ez az első ilyen típusú fejlesztésük Ázsiában. 

Forrás: EdgeNation.com