Miért nincs a buszokon USB-töltő?

Miért nincs a buszokon USB-töltő?

Miért nincs a buszokon USB-töltő?

közszolgáltatás

2 perc

Japánban a napokban jelentek meg egy buszon az ingyenesen is igénybe vehető USB-csatlakozók. A fejlesztés felveti a kérdést: miért csak mostanra vált ez valóra, miért nem alapfelszereltség ez a megoldás mindenhol?

A tokiói önkormányzat semmilyen bejelentést nem tett a fejlesztésről, arról sem nyilatkozott, hogy minek köszönhető a változtatás. Az USB-csatlakozókat az utasok vették észre. 

Nem a fogyasztói technológiában élenjáró Japán az első ország, ahol a tömegközlekedési eszközökön megjelent a töltési lehetőség. Korábban futott már hasonló tesztidőszak a világ egyik leggazdagabb miniállamában, Szingapúrban, de London és New York is próbálkozott már hasonlóval.

Szingapúr tavaly szeptembertől 10 buszon tesztelte a töltőket. Októberre 137 buszon vezették be ezt a lehetőséget fokozatosan. New York ezzel a lehetőséggel is próbálja visszacsábítani az utasokat a tömegközlekedésbe (több-kevesebb sikerrel).

Bár 2017-ben már alapvető elvárásnak tűnhetne, hogy minden tömegközlekedési járművön legyen lehetőség a mobileszközök töltésére, a széles körű elterjedés sok olyan bonyodalmat felvet, amire az elégedetlen utas elsőre nem is gondolna. 

„A legtöbb busz belső kialakításánál a főbb szempontok közé tartozik a biztonság, a rongálás elleni védelem, a könnyű tisztíthatóság és a költséghatékony üzemeltetés. Ezek közül az USB bemenet egyiknek sem felel meg igazán” – mondta Nathan C. Sherman informatikai mérnök, aki 1996 óta foglalkozik az USB technológiával. 

A problémát a mérnök szerint az okozza, hogy a buszokat például a könnyű tisztíthatóság kedvéért általában nagyon egyszerű berendezésekkel szerelik fel. A vízsugaras tisztítás azonban tönkretehetné a csatlakozókat és a hozzájuk tartozó elektronikát.

Komoly problémát okoz a vandalizmus is. Azon kívül, hogy a csatlakozókat könnyű eltörni, leönteni, könnyen koszolódnak az igénybevétel miatt, az is előfordulhat, hogy valaki szándékosan rágógumit töm beléjük, amivel akár véglegesen is elronthatja őket, a cseréjük pedig igen költséges – a rongálás gyakoriságának és a meghibásodott töltők számának függvényében. Ha a vezetékekben vagy az adapterben történik meghibásodás, akkor szükség lehet az egész burkolat leszedésére is, illetve olyan szakemberekre is, akik rendelkeznek a megfelelő engedéllyel, hogy az elektronikai berendezéseket javíthassák, még akkor is, ha kisebb hibáról van szó.

Az aggodalmak ellenére világszerte egyre több városban léteznek technológiabarát buszok, amelyek a többi között biztosítják az USB csatlakozót a mindennapi eszközök számára. Az okostelefonok 2009 óta megállíthatatlanul terjednek, és ezzel párhuzamosan a repülők, autók, sőt a taxik is rákapcsoltak az USB csatlakozási pontok telepítésére, így az igény növekedésével előbb-utóbb várhatóan belépnek a sorba a buszok, metrók, villamosok és vonatok is.

Forrás: The Verge