Úton a smart city felé – Budapesten tart konferenciát az IDC

Úton a smart city felé – Budapesten tart konferenciát az IDC

Úton a smart city felé – Budapesten tart konferenciát az IDC

közszolgáltatás

2 perc

Az Okos Város Fórum célja, hogy találkozási lehetőséget biztosítson a kormányzati és üzleti szféra képviselői számára. A konferencián alkalom nyílik a személyes eszmecserékre és a jövő városaival kapcsolatos új ötletek megvitatására.

A világ számos városában komoly verseny folyik a materiális-, technológiai- és emberi erőforrásokért. Az urbanizációban leginkább előrehaladott települések célja, hogy lakóinak fejlett infrastruktúrát, vonzó és egészséges környezetet, megfelelő közbiztonságot és mindezek előtt a városi ökonómia fejlődését szolgáló innovatív megoldásokat biztosítson.

Az IDC Okos Város Fórum 2017 során betekintést nyerhetnek a résztvevők a régió leghatékonyabb megoldásaiba. Az egész napos eseményen szakértői-, megoldásszállítói- és esettanulmányi előadásokon, valamint kötetlen formában ismerkedhetnek meg a leginnovatívabb megközelítések előnyeivel és a már működő megoldások során nyert tapasztalatokkal, bevált gyakorlatokkal.

A szakmai fórumot 2017. szeptember 14-én a XII. kerületi, Larus Rendezvényközpontban tartják. További részleteket itt olvashat.

A rendezvényen többek között előadást tart Tóth László, az IDC Magyarország mobil-, nyomtatási és képalkotási megoldásokkal foglalkozó elemzője. Az előadás témája, hogy a felgyorsult urbanizáció a világ minden táján komoly nyomás alá helyezi a városokat, azok vezetését, lakosságát és az ott működő vállalkozásokat egyaránt. 

Szó lesz majd arról is, hogy az önkormányzatok számára értékes információt nyújthatnak az IDC célirányos kutatásai, így például az Okos Város Érettségi Modell alapján megvizsgált városok tapasztalatai, és azok a kutatások is, amelyek a technológiai szereplők és a városvezetők várakozásait fogják össze.

A távközlési szektorból Király István, a Vodafone Magyarország vállalati szolgáltatások üzletágának vezérigazgató-helyettese tart előadást. Beszélni fog arról, miért fontos a városlakók, a vállalatok és a városvezetés igényeinek felmérésével kezdeni az okosváros-fejlesztést. Előadásban szó lesz arról is, hogy a mobil és az IoT technológia hogyan segítheti az önkormányzatokat a különböző problémák megoldásában, valamint abban, hogy bevonják a lakosságot a közérdekű kérdésekbe, feladatokba.

Az IDC Okos Város Fórumon az előadók sorában a vállalati szakemberek mellett több település is képviselteti magát, így például Tamási és Kecskemét, de szó lesz a közműhálózatokat érintő okosmérésekről, az okosparkolásról, valamint a Greengo autómegosztási szolgáltatásáról is.