Felválthatják a robotok az irodai dolgozókat?

Felválthatják a robotok az irodai dolgozókat?

Felválthatják a robotok az irodai dolgozókat?

még több IoT

2 perc

Szakértők szerint a mesterséges intelligenciával felruházott robotok részben kiválthatják a pénzügyi közvetítők, az ügyvédek, az újságírók, illetve a telefonos dolgozók munkáját.

A korszerű technológiák megjelenésének köszönhetően egyre több vállalkozás igyekszik automatikussá tenni a munkafolyamatait, és a jövőben az sem elképzelhetetlen, hogy egyre több területen robotokkal helyettesítik a dolgozókat. Ugyan a mesterséges intelligenciával felruházott gépek alkalmazása költséghatékony megoldás, de súlyos fenyegetést jelenthet a munkaerőpiacon, hiszen világszerte több tízezren veszíthetik el a további gépesítés miatt az állásukat.

A szakértők véleménye erőteljesen megoszlik azt illetően, hogy az intelligens berendezések feleslegessé teszik-e – és ha igen, akkor mikor – az emberi beavatkozást. A szélsőségesebb vélemények szerint már létezik néhány olyan pozíció, amely „megérett” arra, hogy a robotok töltsék be az állást.

Szívesen lecserélné egy robotra a főnökét? >>A Webbmedia Group alapítója összesen nyolc olyan munkakört gyűjtött össze, ahol a robotok alkalmazása reális alternatíváját jelenti az emberi munkaerőnek. A viselhető kiegészítők, illetve a telefonos pénzügyi tranzakciókat lehetővé tevő rendszerek például szükségtelenné teszik a vámosok, az útdíjszedők, valamint a bolti pénztárosok munkáját. A korszerű hirdetési technológiáknak köszönhetően a cégek személyre szabottá tehetik a reklámjaikat, így jóval kevesebb marketingszakértőre lesz szükségük. A robotok továbbá az ügyfélszolgálatosok feladatait is átvehetik, emellett helyettesíthetik a gyári munkásokat.

Cikkünkben ezúttal négy további pozícióról olvashatnak, ahol a gépek vehetik át az irányítást:

Pénzügyi közvetítők

Semmi értelme ócsárolni a Bitcoint – a nyílt forráskódú digitális fizetőeszköz ugyanis könnyen elveheti a pénzügyi szakértők munkáját – hívta fel a figyelmet Amy Webb, a Webbmedia Group alapítója. A Blockchain, vagyis a Bitcoin számítógépes programja ugyanis képes rá, hogy automatikusan végrehajtsa a tranzakciókat, és az adatokat digitális módon rögzítse. A szakértő úgy véli, hogy a rendszer feleslegessé teheti a közvetítőket a banki, a biztosítási, a hitelezési és a zálogpiacon is.

Újságírók

Az internet elterjedése miatt számtalan újságot kellett beszüntetniük a tulajdonosoknak, hiszen a felhasználók már inkább a hírportálokat böngészik, ahelyett, hogy nyomtatott lapokat vennének kézbe. Az új technológia ráadásul a jövőben még több újságíró elbocsátását vonhatja maga után. Amy Webb, a The Wall Street Journal és a Newsweek korábbi alkalmazottja szerint ebben főként azok az algoritmusok lesznek majd a „ludasak”, amelyek az újonnan megjelenő hírek alapján automatikusan megszerkesztik a cikkeket, és ki is teszik azokat a weboldalakra.  

A robotok is betörnek a munkaerőpiacra >>Ügyvédek

Amy Webb azt várja, hogy a jövőben az olyan online szolgáltatások és formanyomtatvány-alapú rendszerek, mint például a LegalZoom, feleslegessé teszik azoknak az ügyvédeknek a munkáját, akik nem peres ügyeken dolgoznak. Ezek a megoldások ugyanis képesek egyszerű feladatok elvégzésére, vagyis az ügyfeleknek már nem kell jogászhoz fordulni, ha szeretnének bejegyeztetni egy védjegyet, megírni a végrendeletüket vagy elválni a házastársuktól.

Telefonos állások

Az ezredforduló táján születettek döntő többsége egyáltalán nem rendelkezik vezetékes telefonnal. Ez a trend pedig várhatóan folytatódik a digitális kommunikáció terén zajló haladásnak köszönhetően. Ez azt jelentheti, hogy lesznek olyan szolgáltató vállalatok, amelyek eltörölhetik a számlázással, panaszkezeléssel, és rendelések felvételével foglalkozó telefonos pozíciókat

Ezek a jóslatok ugyan elkeseríthetnek mindenkit, aki ezekben a munkakörökben dolgozik, de a szakértő kifejezetten optimista a kilátásokat illetően. Szerinte a technológia jövője nem lesz rosszabb a mostani helyzetnél, egyszerűen csak más lesz az alapfelállás. Ennek az egyik folyománya az lehet, hogy a jövő alkalmazottjainál teljesen másfajta szaktudás és kompetenciák számítanak majd értékesnek, mint manapság.

Ha kíváncsi arra, milyen munkákat vehetnek még át a robotok az emberektől, olvassa el cikkünk első részét is!

Forrás: CNN Money