Folytatódik a felhők térhódítása

Folytatódik a felhők térhódítása

Folytatódik a felhők térhódítása

még több IoT

2 perc

A Cisco előrejelzése szerint a felhőalapú szolgáltatásokhoz kapcsolódó forgalom néhány éven belül a mai négyszeresére is növekedhet. Ez pedig még inkább átalakíthatja a cégek infokommunikációs folyamatait.

Konkrét adatokat nézve a 2015-ös 3,9 zettabájtnyi forgalom 2020-ra elérheti majd a 14,1 zettabájtos értéket (egy zettabájt 1021 bájt, a terrabájt utáni harmadik nagyságrend). A tanulmány szerint a Dolgok Internete és a Big Data térnyerését az is jól mutatja, hogy 2020-ra a felhőalapú feldolgozás 68 százaléka nyilvános adatközpontokban zajlik majd – 2015-ben ez az arány 49% volt. Ez egyben azt is jelenti, hogy a privát központokra vonatkozó 2015-ös 51%-os arány 32%-ra csökken majd.

Új üzleti modellek: mindent átalakíthat az IoT és a felhőA vállalat szerint a nyilvános felhőre történő váltás a hibrid stratégiák része lehet, tehát a cégek a napi számítástechnikai adatokat egy privát felhőben kezelnék, de a kereslet hirtelen növekedése esetén már a nyilvános felhőt vennék igénybe.

A prognózis alapján az úgynevezett szolgáltatott szoftverek (SaaS = Software as a Service) egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek majd, ugyanakkor a szolgáltatott infrastruktúra (IaaS = Infrastructure as a Service) iránt csökkenő érdeklődés várható. A mostani 65%-kal szemben 2020-ra a felhőalapú feldolgozás 74%-a SaaS-alapú lesz, a szolgáltatott platformok (PaaS = Platform as a Service) aránya pedig a 2015-ös 9%-ról 8%-ra csökken majd. Infrastruktúra szolgáltatás esetén pedig 26%-ról 17%-ra történhet az arányok változása.

Utóbbi azzal magyarázható, hogy a privát helyett egyre inkább a nyilvános felhőszolgáltatók kerülnek előtérbe. Korábban az Infrastructure as a Service megoldás sokkal kevésbé volt zavaró a vállalkozások számára, mára azonban igény szerint átrendezhetők az adatközpontok erőforrásai, amihez a Software as a Service sokkal kifinomultabb megoldást jelent, hiszen ezzel a „színfalak mögötti” támogatás nyújtható.

Korábban teljesen más volt a helyzet, mivel akkoriban a privát rendszerek döntően IaaS alapúak voltak, arról nem is beszélve, hogy maga az internetes adatfeldolgozás is újdonságot jelentett. Azóta azonban kiderült, hogy az ilyen típusú megoldásoknak vannak bizonyos korlátai. A szolgáltatott szoftverek viszont egyre inkább elnyerték a bizalmat, így növelni lehetett a feldolgozási teljesítményt, a tárolási-, memória- és hálózati kapacitást.

Fogyasztói oldalon a videózás és a közösségi média jelenti majd a torta legnagyobb szeletét, 2020-ra a fogyasztói felhőalapú tárolás havi 1,7 gigabájtnyira emelkedik majd, szemben a 2015-ös 513 megabájttal. A videómegosztás aránya az összes terheléshez képest pedig 34% lesz majd (2015-ben ez 29% volt), a szociális média esetén ez az arány 24%-20%. Az elkövetkezendő 4 évben várhatóan az internethasználók 59%-a (2,3 milliárd felhasználó) használja majd személyes célokra az online tárolást. Tavalyelőtt ez a mutató 47% volt, ami 1,3 milliárd felhasználót jelentett.

Forrás: Forbes