Így formálhatja át a mindennapokat a Dolgok Internete

Így formálhatja át a mindennapokat a Dolgok Internete

Így formálhatja át a mindennapokat a Dolgok Internete

még több IoT

2 perc

Habár az még egyelőre nem látható, hogy hosszú távon milyen hatást gyakorol az IoT-technológia, az viszont biztos, hogy az „okos” megoldások már most jelen vannak az életünkben.

Sokak számára a Dolgok Internete (Internet of Things, IoT) még mindig valamilyen megfoghatatlan dolognak tűnik. Lényegében olyan, technológiailag továbbfejlesztett tárgyakról van szó, melyek egyrészt vezeték nélkül képesek kommunikálni, másrészt szenzoraik segítségével képesek érzékelni és figyelemmel kísérni az emberi viselkedést, sőt akár reagálni is rá.

Íme, néhány terület, ahol jól láthatók a változások.

Közlekedés

Az utak mentén telepített szenzorok segítségével történő valós idejű forgalommérés és a pontos járműdiagnosztika révén a sofőrök szinte mindent láthatnának a jövőben, ennek köszönhetően pedig a legoptimálisabb útvonalat választhatnák ki, így kevesebb lenne a torlódás.

A tömegközlekedésben a nagy mennyiségű adatgyűjtésre korai példának számít az Oyster kártya, melyet Londonban már 2003 óta használnak. A kártya a bérlet helyettesítésén túl adatgyűjtésre is alkalmas: így például követhető, hogy az utasok hová, mikor és milyen gyakorisággal utaznak, az információk elemzésével pedig a közlekedés is jobban optimalizálhatóvá vált.

A bolygó megóvása

„Okos” megoldásokkal a környezetszennyezés és a hulladék mértéke is csökkenthető. Az Air Quality Egg például folyamatosan ellenőrzi a felhasználó otthonát vagy irodáját körülvevő levegő minőségét, majd online összeveti azokat a nagyvárosi és a regionális mérésekkel, az elemzés alapján pedig látható, hogy hol szükséges a nagyobb odafigyelés.

A Water Bee intelligens öntözőrendszer a gazdálkodókat vagy akár a golfpálya-üzemeltetőket segítheti, hiszen több különböző ponton ellenőrzi a talaj nedvességtartalmát, így ez alapján is optimalizálható a vízhasználat.

Üzleti élet

IoT: jönnek a fogyasztókra szabott reklámok

Néhány helyen már most is a vevők okostelefonjainak segítségével követik nyomon a bolton belüli viselkedési szokásokat. Majd ezeket az információkat és a saját online adatokat összevetve a cégek még alaposabb vevőprofilt készíthetnek. A kereskedők a különféle alkalmazásoknak köszönhetően így személyre szabott ajánlatokat és promóciós anyagokat küldhetnek a vásárló mobiltelefonjára – a megfelelő helyen és időben.

De nemcsak a marketing területén tehet jó szolgálatot az IoT, a beépített szenzoroknak köszönhetően ugyanis a gépek működése is monitorozható, így a gyártósoron időben észrevehető egy esetleges meghibásodás, üzemzavar vagy egy adott alkatrész javításának szükségessége. 

Forrás: Business2Community