MWC: mindenütt hódít az okostechnológia

Kapcsolódó cikkek

MWC: mindenütt hódít az okostechnológia

MWC: mindenütt hódít az okostechnológia

még több IoT

24 perc

A nemrég tartott barcelonai mobiltechnológiai expón az okostelefonok mellett számos olyan készüléket is bemutattak, melyek az IoT-hez vagy az M2M-hez köthetők.

A teljes adást itt hallgathatja meg:

Az M2M Zóna műsorvezetője, Khell Bogdán Barcelonában járt a Mobil Világkongresszuson, és összegyűjtötte a kiállítás legérdekesebb okosfejlesztéseit, melyek a jövőben tovább segíthetik az Internet of Things (Dolgok Internete) térhódítását.

Csökkenő lendület az okosórák terén

A piac változásait tekintve talán nem is olyan meglepő módon idén nem mutattak be annyi új okosórát, mint a korábbi években, a nagy gyártók közül egyedül a Huawei jelentkezett új modellel. A Watch 2-vel már külön cikkben is foglalkoztunk. A cég képviselői szerint az intelligens időmérő új verziója nem azoknak készült, akik el akarják rejteni a technológiát egy szép kiegészítőben, hanem azoknak, akik egy sportos megjelenésű eszköz segítségével aktívan szeretnék használni a szenzorok és a GPS által nyújtott előnyöket – például edzés közben.

Kórházi berendezés mini változatban

Az expó egyik különlegessége a magyar Sanatmetal által fejlesztett Wiwe volt. A nagyjából bankkártya-méretű eszköz valójában egy mobil EKG-állomást rejt. A felhasználónak a lapka két oldalán található elektromos érzékelőkön kell tartania a hüvelykujjait egy percig, a test áramkörei alapján így a korábbi megoldásoknál pontosabb adatok szerezhetőek a szív és az érrendszer működéséről. Az adatokat egy speciális algoritmus elemzi, mely időben képes megállapítani a szélütés vagy a hirtelen szívmegállás kockázatait.
 
A következő nagy dobás: az 5G

Szolgáltatók sokasága mutatta az ötödik generációs hálózathoz kötődő fejlesztéseiket, de fontos megjegyezni, hogy ezek közül egyikre sem lehet még rámondani, hogy „ez az 5G, pontosan ilyen lesz”. A mobilhálózatok következő generációja sokkal inkább egy szabványgyűjtemény, melyek közül egyelőre csak egy-egy ágat valósítottak meg a mérnökök. Ezek közé tartozik egyebek közt a néhány ezredmásodperces reakcióidő (mely különösen fontos lehet az önvezető autók villámgyors döntéshelyzetei közben), vagy éppen a Narrowband IoT, mely lehetővé teszi, hogy a Dolgok Internetéhez csatlakozó eszközök a lehető legtöbbet hozzák ki akkumulátoraikból.

Hódítanak az okoskütyük

A jelentősebb piaci trendek, egészségügyi újítások és technológiai lépések mellett olyan készülékeket is lehetett látni, melyek most még nem tűnnek olyan nélkülözhetetlen megoldásoknak, de a későbbiekben lehet, hogy minden háztartásban vagy felhasználónál megtalálhatóak lesznek.

Ilyen például az Allview új okostükre, mely gyakorlatilag egy komplett androidos okoskészülék. A tükör egész felülete érintőképernyő, így készülődés közben videókat, híradót is lehet nézni, de virtuális megoldások segítségével akár új ruhák, frizurák vagy smink is rávarázsolható a felhasználóra.

Érdemes megemlíteni a Travis tolmácsgépet is, mely megpróbálja a lehető legtöbb fordítóalgoritmust egyesíteni egyetlen eszközben, így beszédfelismerő megoldásai segítségével bármilyen hétköznapi stílusban előadott beszélgetést képes két nyelv között fordítani.

Ha kíváncsi a további részletekre, hallgassa meg a teljes beszámolót!