Szakértői tippek a Dolgok Internetének bevezetéséhez

Szakértői tippek a Dolgok Internetének bevezetéséhez

Szakértői tippek a Dolgok Internetének bevezetéséhez

még több IoT

3 perc

Azoknak a vállalatoknak, amelyek IoT-fejlesztésekben gondolkodnak, hosszú távra kell tervezniük, és tudatosítaniuk kell, mekkora jelentősége van az IoT-hez kapcsolódó eszközökből származó információk megfelelő összesítésének és elemzésének – véli az Oracle alelnöke.

A Dolgok Internete sokak számára sokkal inkább tűnhet a Star Trek, valamint a Csillagok háborúja legutolsó részét rendező J.J. Abrams legújabb tudományos-fantasztikus agyszüleményének, mint a különféle iparágakban alkalmazott üzleti technológiák kapcsolódási pontjának. Ennek ellenére az eszközöket a világhálóra csatlakoztató Internet of Things jelentősen átrajzolhatja a nemzetközi üzleti térképet és átrendezheti a korábbi erőviszonyokat.

A cégeket az utóbbi pár év során számtalan jelentős technológiai hullám érte el, vegyük például a nagy mennyiségű adatok elemzését szolgáló „Big Data” alkalmazásokat, a felhőalapú, illetve a mobilszolgáltatásokat és a közösségi hálózatokat. Eddig azonban a Dolgok Internete – vagyis a tárgyakba beszerelt, egymáshoz csatlakozó a felhasználókról adatokat gyűjtő készülékek összessége – jóval többnek bizonyul, mint egy újabb divathullám.

6 üzleti tipp az M2M-hez >>„Az IoT azt jelenti, hogy a teljes fizikai infrastruktúra, a minket körülvevő világ valamennyi eleme összekapcsolódik az interneten keresztül” – mondta az Oracle termékmenedzsmentért felelős alelnöke. Peter Utzschneider hozzátette: az Internet of Things több más korszerű technológiához hasonlóan teljesen átalakítja azt, amit eddig a felhasználók megtapasztaltak, új alapokra helyezve a mindennapi életet.

A vállalatvezetőknek, valamint a technológiai menedzsereknek meg kell érteni a különféle alkalmazási módokat, és nyitottá kell válniuk azokra a lehetőségekre és előnyökre, amelyeket az IoT nyújthat a cégük számára, és ennek megfelelően kell elkezdeniük az előkészületeket – tanácsolja a szakértő. Ebből a célból Peter Utzschneider hét alapvető tényezőt sorol fel, amelyeket mindenképp érdemes megfontolni, mielőtt egy vállalkozás belevágna a fejlesztésekbe:

1. Hosszú távon gondolkodjon!

A felhasználóknak tisztában kell lenniük azzal, hogy ez egy hosszú távú feladat. Mindenkinek meg kell értenie, hogy az IoT alapjaiban rengeti meg az üzleti világot és a vállalatok működését. Bár a Dolgok Internete ma még csak gyerekcipőben jár, és számos alkalmazási módja most még eléggé leegyszerűsített, ez gyorsan változik. Az IoT-re épülő technológia – vagyis a végpontokon elhelyezett eszközöktől kezdve az adatok összesítésén keresztül az információk elemzését szolgáló platformokig – ugyanis a készülékek számát és teljesítményét tekintve is egyre meghatározóbb súlyt képvisel.

Ideje kiszabadítani az IoT-t a laboratóriumokból >>Ezzel párhuzamosan a vállalkozások elkezdték megérteni az intelligens technológia előnyeit, amely magában foglalja az üzleti folyamatok és a cégek működésének hatékonyabbá tételét, illetve a külső lehetőségek kiterjesztését. Miközben néhány cégvezető még meg van győződve róla, hogy az IoT talán csak egy újabb fogás, amely az üzleti világ forradalmasítását ígéri, a szakértők egyetértenek abban, hogy valóban átformálja majd a mindennapokat – ehhez azonban mindenkinek hozzá kell járulnia.

2. Minden az adatokról szól

Ahhoz, hogy jól ki lehessen aknázni az IoT-megoldásokban rejlő értékeket, a cégeknek több tonnányi adatot kell összesíteniük és elemezniük. A legtöbb mostani informatikai rendszer nagyon sokatmondó, értékes és hasznos adatokkal dolgozik, mint például a banki tranzakciók eredménye. Az Internet of Things azonban kicsit felborítja ezt a képletet, hiszen rendkívüli mennyiségű, de viszonylag alacsony értékű információt hoz létre nagy sebességgel.   

Az apró információmorzsák hatalmas cunamiként érik el a vállalatokat, és ezeket megfelelően kell feldolgozni, illetve értelmezni” – fűzte hozzá az alelnök. A cégek csak akkor élvezhetik az ebből fakadó üzleti előnyöket, hogyha jól össze tudják gyűjteni, tárolni, egymáshoz illeszteni és elemezni ezeket az adatokat. Ez továbbá azt is jelenti, hogy olyan készülékekből és eszközökből kell információkat nyerniük, amelyek különféle operációs rendszereken futnak vagy eltérő szabványok és protokollok alapján készültek.

Ha kíváncsi a további részletekre, olvassa el cikkünk hamarosan megjelenő folytatását is!

Forrás: Forbes