A vártnál is nagyobb lehet a nyereség a Big Datából

A vártnál is nagyobb lehet a nyereség a Big Datából

A vártnál is nagyobb lehet a nyereség a Big Datából

pénzügy

1 perc

A nagyfokú adatelemzés és a hozzá kapcsolódó szolgáltatások a korábbinál nagyobb tőkeinjekciót hozhatnak a brit piacra.

Az utóbbi néhány év során rendkívüli mértékben megemelkedett a Big Datához kapcsolódó tőke értéke. A CEBR (Centre for Economics and Business Research) felmérése szerint az Egyesült Királyságban 2012-ben megközelítőleg 12 milliárd fontra rúgott, ez az éves GDP 0,7 százalékának felelt meg. Az újabb elemzés szerint a szakértők most arra számítanak, hogy 2020-ra ez a szám elérheti a 46 milliárd fontot is, ami már a bruttó hazai össztermék 2,2 százaléka. Ez pedig csaknem a négyszerese a 2012-es értéknek.

Ráadásul ez még csupán a technológia kezdeti meghonosításának az eredménye. Ha azt próbáljuk megbecsülni, hogy mekkora hozzáadott értéket képviselne az adatelemzések és az azokhoz nélkülözhetetlen Dolgok Internetének elterjedése 2020-ban, akkor ez további 16 milliárd fontot is jelenthet, tehát a végösszeg már elérné a 62 milliárd fontot. 

Szakértők számításai szerint a Big Data és az Internet of Things együttesen 322 milliárd fontnyi bevételt hozhat a brit gazdaságnak a 2015 és 2020 közti időszak során. Hogy világos legyen ennek jelentősége: ez az összeg kétszerese a 2014 és 2015 folyamán az oktatásra, a Nemzeti Egészségügyi Szolgálatra és a védelmi célokra fordított költségvetésnek, valamint több mint az ötöde az Egyesült Királyság nettó államadósságának ugyanezen periódusban.

Ez a brit részvénytársaságoknál érvényesülő extra bevétel főként akkor számít jelentősnek, ha figyelembe vesszük azt is, hogy a brit kormány az utóbbi időben erőteljesen lefaragta a kiadásokat a gazdasági növekedés lassulására vonatkozó előrejelzések hatására – összegezte az IoT Now hírportál.