Az Apple duplaszaltóra készül a pénzügyek világában

Az Apple duplaszaltóra készül a pénzügyek világában

Az Apple duplaszaltóra készül a pénzügyek világában

pénzügy

2 perc

Az Egyesült Államokban 2020-ban már nagyjából 100 millió olyan okostelefon lesz, amelyik képes az Apple Pay szolgáltatásán keresztül elektronikus pénzügyi tranzakciók lebonyolítására – derül ki a Mercator Advisory Group tanácsadó cég legfrissebb előrejelzéséből.

Jelenleg mintegy 53 millió ilyen mobilkészülék van forgalomban, vagyis ez azt jelenti, hogy a következő öt év folyamán a számuk a duplájára emelkedhet. A vállalat szakértői fényes jövőt jósolnak az Apple mobilfizetési szolgáltatásának, annak ellenére, hogy az alkalmazás piaci debütálása egy kicsit döcögősre sikerült.

Új korszakot hozhat az Apple Pay a mobilfizetésben >>Az Apple Pay négy hónapja indult el, és a Phoenix Marketing International felmérése alapján háromból két felhasználó szembesült már valamilyen problémával, amikor megpróbált az applikáció segítségével fizetni. A legtöbb esetben az okozott problémát, hogy a boltokban és az elárusítóhelyeken felszerelt terminálok nem működtek, illetve túl sok időt vett igénybe vagy nem volt pontos a tranzakciók lebonyolítása. A megkérdezettek azt is nehezményezték, hogy a pénztárosok nem tudtak kellő segítséget nyújtani a gyakorlatlan vásárlóknak, hogy miként kell használni az Apple Pay rendszerét.

Az NFC-re szavaznak az amerikaiak >>A Mercator Advisory Group középtávon azt jósolja, hogy a következő évben az Egyesült Államokban 61 millió mobilkészülék lesz alkalmas rá, hogy az Apple Pay-en keresztül bonyolítsanak le a vásárlók elektronikus fizetéseket. Ez a szám emelkedhet 71 millióra 2017-re, 83 millióra 2018-ra, illetve 95 millióra 2019-re.

A mobilfizetést kipróbálók körében végzett kutatások azt mutatják, hogy akadtak olyan felhasználók, akik a bankkártyaadatatok is feltöltötték az alkalmazásban, és ennek segítségével fizetettek a boltokban. A rossz hír viszont az, hogy egyelőre kevés üzlettulajdonos és kereskedő teszi lehetővé az NFC-alapú (Near Field Communication) pénzügyi tranzakciókat – az Apple legújabb számításai szerint mindössze 700 ezer ilyen elárusítóhely létezik az Egyesült Államokban – áll a közleményben.  

Csupán azért leírni az Apple Pay-t, mert a felhasználók kezdetben eléggé lassan állnak át az új megoldásra, az olyan, mintha nem látnánk a fától az erdőt. A jövőben a mobiltelefonok képezik majd az új vásárlási élmények alapját, legyen szó akár a webáruházakról vagy éppen a sarki boltról – teszik hozzá az elemzésben.

Az innovatív megoldások a jövőben egyre nagyobb szeletet hasítanak le majd az e-kereskedelmi piaci tortából, és a távolabbi kilátások is rendkívül ígéretesek – emelte ki Nikhil Joseph, a Mercator Advisory Group fejlődő technológiákat kutató elemzője, a tanulmány szerzője.

Ahogy arról egy korábbi cikkünkben beszámoltunk, a hipermarketeknek ma már nemcsak más nagyobb üzlethálózatokkal kell versenyezniük a vevők kegyeiért, hanem a webáruházak kínálatával, árával és online adatgyűjtési rendszerével is. Ebben a kiélezett helyzetben így különleges hangsúlyt kaphatnak az innovatív megoldások, amelyek okostelefonok, érzékelők és jeladó eszközök segítségével ösztönzik vásárlásra a fogyasztókat. Kiemelt jelentősége lehet annak, hogy a boltok tulajdonosai mennyire hívják fel a figyelmet az akciókra vagy a leértékelt termékekre. Az eligazodást segítheti az a néhány évvel ezelőtt elindult folyamat, amelynek során a vevők intelligens megoldások révén részletesebb és pontosabb információkhoz juthatnak az árukról, míg a kereskedők nyomon követhetik a hozzájuk betérők útvonalát, vagy adatokat gyűjthetnek a fogyasztói szokásokról.  

Forrás: NFC World+ / M2M Zóna