Ha fizetni kell, a mobiljukhoz kapnak a britek

Kapcsolódó cikkek

Ha fizetni kell, a mobiljukhoz kapnak a britek

Ha fizetni kell, a mobiljukhoz kapnak a britek

pénzügy

2 perc

A szigetországban a vásárlók előszeretettel fizetnek az üzletekben is az okostelefonjaik segítségével, így a mobilkészülékeken keresztül lebonyolított tranzakciók népszerűsége a tavalyi évben újabb csúcsokat hódított meg.

A Worldpay felmérése szerint az Egyesült Királyságban 2016 során a mobilos fizetések aránya az összes tranzakción belül nem kevesebb, mint 247 százalékkal emelkedett. A brit fogyasztók megkérdezésén alapuló kutatás szerint a jelentős növekedés főként azoknak a munkavállalóknak köszönhető, akik ebédet vásárolnak a nappali rohanás közben, valamint azoknak, akik a bárokban és az éttermekben mobillal fizetnek az italaikért. 

SMS-től az NFC-ig – Mobilfizetés lépésről lépésre

A javuló trendet támogatja továbbá az is, hogy az Egyesült Királyságban a tavalyi év szeptemberében vált elérhetővé a Google által kifejlesztett Android Pay mobiltárca-szolgáltatás. A tanulmány szerint a felhasználók összesen 38 millió érintés nélküli tranzakciót kezdeményeztek a tavalyi esztendőben a telefonjaikról, és nagyjából 358 millió dollárnak megfelelő összeget költöttek így el. 

Ez azonban még mindig csak 1,18 százaléka az összes bolti tranzakciónak – emelte ki a Worldpay, hozzátéve azt is, hogy a „gyors ütemű terjedés arra utal, hogy a technológia már rövid távon is meghatározó tényezővé válhat az egyérintéses fizetések piacán”.

Az elemzés az alábbi tényekre is felhívta a figyelmet:

 – A tranzakciók csaknem tizedét (9 százalékát) a gyógyszerészeti, illetve szépségápolási szektorban bonyolították le.

 – A londoniak veszik igénybe leggyakrabban a mobilos fizetés lehetőségét; a tranzakcióknak nagyjából a harmada – 32 százaléka – a fővárosi régióra koncentrálódik.

 – Az ország délkeleti részében lakók sokkal aktívabban vették igénybe ezt a fizetési opciót, mint a keleti, valamint északi régióban élők (a tranzakciók 14 százalékát regisztrálták a délkeleti térségben, míg a másik két zónában csupán a 8 százalékát összesítve).

  – A mobiltelefonon keresztül lebonyolított érintés nélküli fizetések száma – nem meglepő módon – decemberben tetőzött, karácsony havában az NFC-technológiával ellátott készülékeken keresztül összesen 63,3 millió dollárt költöttek el a felhasználók.

  – Az érintés nélküli rendszereken keresztül megvalósult költések aránya ma az összes nem készpénzalapú tranzakció 28 százalékát teszi ki, a tavalyi évben az Egyesült Királyságban 12,4 milliárd dollárt költöttek el a britek a modern pénzügyi megoldásokat igénybe véve.

„Az érintés nélküli kártyák kikövezték az utat a mobilfizetési rendszerek gyors elterjedése előtt, ez egyben hozzájárul az újabb infrastrukturális beruházásokhoz is” – vélekedett a Worldpay helyi marketingigazgatója. James Frost hozzátette, hogy napjainkban ötből egy fogyasztó használja legalább egyszer naponta ezt a technológiát, míg Londonban ez minden harmadik fogyasztóra igaz.

Forrás: NFC World+