Android Wear-rel kísérletezik a Movado

Kapcsolódó cikkek

Android Wear-rel kísérletezik a Movado

Android Wear-rel kísérletezik a Movado

szórakozás

1 perc

Az amerikai luxusóra-gyártó a a napokban jelentette meg Android Wear 2.0 rendszerrel működő órájának terveit a Baselworld 2017-es órabemutatóján.

Senki nem lepődik meg, ha a Google, az Apple vagy más innovatív cégek sorra állnak elő a különböző extrákkal felszerelt okosóráikkal. Már arra is láttunk példát, hogy egy gyártó a klasszikus formavilág és a modernitás között egyensúlyozva alkotott dizájnos hibrid termékeket, mint például a Hagen vagy a Misfit. A legújabb trendnek viszont az Android Wear 2.0 bizonyul, hiszen most egy újabb nagy gyártó jelentette be, hogy okosórát tervez az operációs rendszer felhasználásával.

A Movado leginkább a letisztult Museum Watch nevű modelljéről híres. Ennek formatervét még 1947-ben tervezte Nathan George Horwitt művész, akire nagy hatást gyakorolt a Bauhaus irányzat. Az óra számlapja meglehetősen egyszerű és letisztult, a számlap középen a 12-esnél egy vastag pöttyel, mely a napot szimbolizálja.

A cég intelligens eszköze pedig éppen úgy néz ki, ahogy ez alapján egy Movado darabtól el lehet várni. Az egyszerűen csak Connect-nek elnevezett modellt letisztult, jelölések nélküli számlap alkotja melynek díszét mindössze az ikonikus szimbólumok, a pont és a kontrasztos mutatók alkotják. Az óra nagy részének összetevői szabadon variálhatók az egyediség nevében.

A Google is beszáll az okosóraversenybe

A társaság nem sokat árult el az újdonságról, így egyelőre nem lehet megmondani, hogy az okosórák két legnagyobb negatívumát, a masszív méreteket és a gyorsan lemerülő aksikat hogyan sikerül kiküszöbölni. Utóbbi általános jellemzője az Android Wear óráknak, így lényeges szempont lehet a választásnál.

Bár a fotók alapján úgy tűnhet, a Movado Connect óralapjának alig van foglalata, a The Verge szerint a valóságban ez kifejezetten sok helyet foglal a kijelző körül.  

Annak ellenére, hogy a Connect tekinthető a vállalat első igazi okosórájának, a kísérletezések története régebbre nyúlik vissza. 2015-ben a HP-val társulva dobták piacra a Bold Motion hibrid karórát, mely az aktivitásmérésen kívül néhány alapvető üzenet megjelenítésére is képes volt már. A Connect várhatóan ősztől lesz majd megvásárolható, 495 dolláros (nagyjából 150 ezer forintos) áron.