Digitális akadémia támogatja az agrárium fejlődését

Kapcsolódó cikkek

Digitális akadémia támogatja az agrárium fejlődését

Digitális Agrárakadémia segíti a mezőgazdaság technológiai fejlődését

agrár

1 perc

A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) vezetésével a győri Széchenyi István Egyetem (SZE), az Állatorvostudományi Egyetem (ÁTE) és a Digitális Jólét Program (DJP) közös konzorciumot hozott létre a Digitális Agrárakadémia (DAA) fejlesztésének irányítása érdekében.

Az agrárakadémia létrehozását a Digitális Jólét Program 2.0-ról szóló kormányhatározat rendelte el azzal a céllal, hogy a digitális technológia megismerésének, kipróbálásának és a szükséges alapismeretek megszerzésének lehetőségét a mezőgazdasági termelők és az agrárgazdaság más szereplői számára is biztosítsa.

2019-ben az akadémia pilot fázisában a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara részvételével elkészültek a tananyagok első változatai, melyek felülvizsgálata a DAA második fázisában elindult – számolt be róla az MTI összefoglalója alapján a Trendfm.hu.

A DAA második fázisában a tananyagok felülvizsgálata, frissítése, új tananyagok előkészítése, valamint a digitális jó megoldások tudásbázisának összeállítása, a digitális bemutató gazdaságok kiválasztása és a tananyagok határon túli terjesztéséhez szükséges kiegészítések elkészítése fog megtörténni.

Elindul emellett a DAA portálja, ahol hozzáférhetővé válnak a tananyagok, a tudásbázis, a bemutató gazdaságok adatbázisa, valamint a projekt hírei és eseményei.

A kormány a Digitális Agrárakadémia működtetésére 2027-ig biztosított forrást az Innovációs és Technológiai Minisztérium, valamint a Digitális Jólét Nonprofit Kft. (DJ Nkft.) számára – olvasható a DJP közleményében.