Digitális csapdahálózatok a fenntarthatóbb mezőgazdaságért

Kapcsolódó cikkek

Digitális csapdahálózatok a fenntarthatóbb mezőgazdaságért

Digitális csapdahálózatok a fenntarthatóbb mezőgazdaságért

agrár

2 perc

A Smapp Lab célja, hogy agrárdigitalizációs és mesterséges intelligenciát alkalmazó megoldásukkal valós idejű, lokális adatokat szolgáltassanak. A növénytermesztők ezáltal hatékonyan, optimalizált permetszer kijuttatásával harcolhatnak a kártevők ellen. A digitális csapdahálózat a klímaváltozás kihívásaira is reagál, hiszen csökkenti a gazdálkodók kitettségét a változó környezeti tényezők okozta kiszámíthatatlan kártétellel szemben.

„A kártevők miatti termésveszteség egyes kutatások szerint átlagosan elérheti a 40 százalékot. Természetesen vannak olyan térségek, ahol ennél jóval nagyobb a kár, de van, ahol nyilván kisebb problémáról van szó – attól függően, hogy mennyire felkészültek a gazdák. Mi abban szeretnénk segíteni nekik, hogy mérséklődjenek ezek a termésveszteségek, és felkészülten tudjanak védekezni – a megfelelő időben és a megfelelő mennyiségű permetszer felhasználása mellett” – mondta Bereczki Anna, aki biomérnökként a SMAPP LAB egyik alapítója.

Az agrárstartup története 2019-re nyúlik vissza, amikor csapatuk részt vett egy 24 órás hackathon ötletversenyen. „Akkor még nem gondoltuk, hogy ez az ötlet ennyire kinövi magát, és ebből majd később egy olyan cég fog megalakulni, amely már több országban is jelen van. Az előző szezonban csaknem 200 csapdát adtunk el, idén pedig azt szeretnénk, hogy ez a szám továbbemelkedjen 400 körülire” – tette hozzá.

A fejlesztői csapat részt vett a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által indított NAK TechLab programban is. Az inkubáció során szakmai segítséget és tesztelési lehetőséget is kaptak, ami alapján még inkább láthatták, hogy merre érdemes továbbmenniük. A SMAPP LAB 2021-ben a Vodafone Digitális Díj pályázatán is sikeresen szerepelt, a Bolygónk és Fenntarthatóság kategóriában második helyezést ért el.

„Nemrég bekerültünk egy amerikai agtech akcelerátorprogramba is. Nagyon büszke vagyok rá, hogy világszinten 870 startup közül válogattak be minket a top 10-be. Ez egy jelentős ugrókő lehet a cégünk számára, hogy az Egyesült Államokban is elkezdjünk aktívan piacra lépni” – emelte ki Bereczki Anna, hozzátéve, hogy idén Üzbegisztánban is elindítanak egy új projektet.

Terveik között szerepel a megoldásuk továbbfejlesztése is, hogy a növényspecifikus kártevőmonitorozás mellett a meteorológiai adatok alapján valószínűsíthető betegség-előrejelzésben is tudjanak segíteni. Ezáltal egy komplexebb online növényvédelmi szolgáltatást tudnak majd a gazdák számára nyújtani.

A konkurensekről az alapító elmondta, hogy más fókusszal dolgoznak, mint ők, és főleg a gyümölcsösök kártevőire koncentrálnak. A SMAPP LAB innovációja viszont a szántóföldi növényeket károsító rovarok rajzását monitorozza. Ez a kutatási terület a klímaváltozás miatt is egyre inkább felértékelődik.

A startup további különlegessége, hogy nemcsak szenzorokkal, képfelismerő kamerával, adatküldő egységgel rendelkező csapdákat helyeznek ki, hanem céljuk, hogy nagyobb területeken hozzanak létre digitális csapdahálózatokat. Ezáltal az applikációban elérhető adatok és elemzések a növénytermesztők jóval szélesebb körének segíthetnek a jövőben.

Forrás: