Robotok a mezőgazdaságban

Kapcsolódó cikkek

Robotok a mezőgazdaságban

Robotok a mezőgazdaságban: hatalmas fejlődés előtt áll az iparág

agrár

2 perc

A kutatók becslése szerint az iparág 2016-ban világszinten egymilliárd dolláros forgalmat bonyolított le, és ez az összeg 2020-ra elérheti az 5,7 milliárdot.

A prognózist a Transparency Market Research (TMR) közölte, tanulmányuk (Agriculture Robots Market – Global Industry Analysis, Size, Share, Growth, Trends and Forecast 2016 – 2024) azzal is számol, hogy a következő évtizedben látványosan bővül az ilyen típusú eszközök iránti igény.

Elvándorló népesség, kevesebb földterület

A fejlődés mögött a cég egyik munkatársa szerint az áll, hogy a hagyományosan mezőgazdasági területekről a lakosság a sűrűn lakott városokba és annak az agglomerációjába vándorol. Ennek következtében ezekben a régiókban megnövekszik az élelmiszerigény. Ráadásul az agrártevékenységgel foglalkozó térségek elnéptelenedése együtt jár azzal is, hogy a korábban mezőgazdasági munkálatokra használt földterületeket ipari célokra vagy ingatlanépítésre használják fel, mindez pedig növeli a többi között a precíziós mezőgazdaság iránti igényt. És ezen a ponton jöhetnek képbe a robotok. 

A fejlődés nem áll meg

Automatizált gépek ugyanakkor már régóta működnek a szektorban. Az első, ember nélkül működő mezőgazdasági szerkezetet az 1939-es Világkiállításon mutatták be. A hatalmas, forgó fejőgépet, a Rotolactort csakúgy, mint az azóta tervezett iparági robotokat egy bizonyos feladat elvégzésére tervezték. A TMR az automata berendezéseket a következőképpen csoportosítja:

  • pilóta nélküli repülő eszközök, vagyis drónok (Unmanned Aerial Vehicles) – a növényvédőszerek, vegyszerek kiszórására,
  • önvezető traktorok,
  • fejőrobotok,
  • automata betakarítógépek,
  • további eszközök.

Az automata folyamatok terjedését sok gazdaságban lelassította, hogy a feladatspecifikus és nem integrált rendszereknek telepítése és üzemeltetése költséges. Ráadásul további kihívást jelentenek az agráripari innovációkkal kapcsolatos jogi és szabályozási aggodalmak.

A cég elemzője szerint a mezőgazdasági technológiában a fejlesztések leginkább a vezeték nélküli telemetriában következnek majd be. A szakember ezek közül a termények minőségét vagy a szántóföldeken, távoli területeken működő gépek állapotát monitorozó szenzorokat emelte ki.

Észak-Amerika és Ázsia áll az élen

A kutatás alapján az iparágban a piaci részesedést tekintve Észak-Amerika áll az élen, bár az Ázsiában tapasztalt gyors növekedés valószínűleg nem áll meg. A mezőgazdasági robotok közti verseny, ahogy újabb és újabb innovációkat mutatnak be a cégek, erősödni fog a világban.

Forrás: