A biztonság és az adatgyűjtés a legfőbb szempont az okosautóknál

A biztonság és az adatgyűjtés a legfőbb szempont az okosautóknál

A biztonság és az adatgyűjtés a legfőbb szempont az okosautóknál

autó

2 perc

A GfK legfrissebb felmérésében a válaszadók a vezető nélküli gépjárműveknek adták a legalacsonyabb pontszámokat, sokkal fontosabb szempont volt, hogy a jövő autói extra biztonságot nyújtsanak, illetve adatokat gyűjtsenek a kocsikról és a környezetükről.

A kutatásban a résztvevőknek több különböző autógyártó cég modelljeit kellett értékelniük, a GfK két különálló csoportba osztotta a válaszadókat. Az egyikbe azok kerültek, akik előszeretettel kísérleteznek, és élen járónak számítanak az új technológiák kipróbálásában (LCE – Leading-Edge Consumers), miközben a másik csapatot a „hagyományos” vásárlók alkották.  

A piackutató vállalat összesen 5800 brazil, német, orosz, brit, amerikai és kínai fogyasztó véleményét kérte ki a jövő legújabb koncepcióiról. A kísérletező kedvű vásárlók valamennyi modellnek magasabb pontszámokat és jobb értékelést adtak, illetve tartották a terveket „nagyon, valamint rendkívül figyelemfelkeltőnek”, mint kevésbé vállalkozó szellemű társaik.

Autóban ülve borotválkozik? A kocsi csúnyán beszólhat >>A legnépszerűbbnek egyértelműen azok az okosautók bizonyultak, amelyek extra biztonságot nyújtanak a sofőröknek és az utasoknak egyaránt. A járművekben elhelyezett kamerák és érzékelők egyrészt adatokat gyűjtenek a sofőrök vezetési stílusáról és figyelmeztetik a vezetőket, ha elkalandozik a figyelmük vagy kezd lecsukódni a szemük. Az intelligens rendszerek emellett folyamatosan nyomon követik az autók környezetét, segítenek például betartani a követési távolságot, felhívják a sofőr figyelmét a közelben lévő gyalogosokra és kerékpárosokra, de vészhelyzet esetén automatikusan le is fékezhetik a kocsit.

A dobogó második helyén azok a koncepciók végeztek, amelyek lehetővé teszik, hogy különféle szenzorok adatokat gyűjtsenek a jármű használatáról, felmérjék a műszaki állapotot, ellenőrizzék a javítási költségeket, illetve baleset esetén automatikusan rögzítsék a fontosabb információkat.

Ahogyan arról egy korábbi cikkünkben beszámoltunk, az intelligens autómodellek elterjedésének hatására a jövőben a kis autójavító műhelyek háttérbe szorulhatnak a márkaszervizekhez képest, és a balesetek számának csökkenése miatt valószínűleg kevesebb kocsi szorul majd szerelésre. Az IIHS egyik legújabb felmérése alapján 7 százalékkal csökkent az ütközések száma azoknak az autóknak az esetében, amelyekbe a karambolra figyelmeztető rendszereket építettek be.

Sofőr nélkül gurulnak a jövő céges autói >>A GfK tanulmányában a harmadik helyen megosztott győzelem született; míg a kísérletező kedvű fogyasztók azokra az autókra szavaztak, amelyek a vezetők és az utasok szokásait kiismerve gondoskodnak a szórakoztatásukról az út során, a másik csoport az erőteljes, masszív felépítésű, de mégis könnyed elektromos autókra voksolt. Érdekes módon az új koncepciók közül a legkevésbé vonzónak a sofőr nélküli járművek bizonyultak mindkét csapatban. Annak ellenére, hogy az önjáró kocsik kerültek a rangsor végére, a megkérdezettek így is nagyon tetszetősnek tartják a jövőbeli modelleket.

Az új technológiák kipróbálásában élenjáró válaszadók rendkívül magas pontszámokat adtak azoknak az autóknak, amelyeket több szórakoztató funkcióval is elláttak, illetve amelyek biztosítják az internethez való hozzáférést. A megkérdezettek elsősorban a hangfelismerés előnyeit emelték ki, de további fontos szempont volt, hogy a járműben található legyen wifi-hozzáférés is. A megkérdezettek emellett leginkább azokat az autómodelleket értékelték, amelyekbe már videókat, illetve eseményrögzítő kamerákat építettek be, hogy gondoskodjanak a vezetők és az utasok biztonságáról, valamint szórakoztatásáról.  

Forrás: Connected World