A VW sikeresen beelőzte a Teslát

Kapcsolódó cikkek

A VW sikeresen beelőzte a Teslát

A VW sikeresen beelőzte a Teslát

autó

2 perc

Tavaly év végén először volt rá példa hogy a német autógyár világszinten több elektromos autót adott el, mint Elon Musk cége. A Volkswagenek többsége azonban plug-in hibrid, olvasható az AlixPartner elemzésében.

A VW-csoportba tartozó márkák – a többi között a Porsche és az Audi járműveiből – 192 ezer teljesen elektromos vagy plug-in hibrid talált gazdára, a Tesla tisztán villanymotorral hajtott gépkocsijából pedig 181 ezret adtak el 2020 utolsó negyedévében.

Az e-autók iránti igények erősödő növekedéséről számolt be a tanácsadó cég ügyvezetője, aki a folyamat nyertesei közé sorolta a német autógyárakat is.

Nicolas Franzwa megfogalmazása szerint ezekre a vállalatokra a villanyautók tekintetében korábban sokan „alvó óriásként” tekintettek, a gyártók azonban a felmérésük alapján magukra találtak, és egyre növelik elektromos járműveik értékesítését is.

2020-ban Európa átvette Kínától a vezetést azzal, hogy 1,4 millió e-autót értékesítettek a kontinensen. Az elektromos járművek részaránya – a világban összesen eladott autó mennyiségén belül – egy év alatt több mint megduplázódott, és 2020 végére megközelítette a 6 százalékot, áll a tanulmányban.

Attól függ, hogyan számolunk

A hivatalos dokumentumokban és célkitűzésekben mind a tisztán villanymotorral hajtott, mind a belsőégésű motorral is felszerelt plug-in hibridek elektromosként vannak nyilvántartva, az úgynevezett mild hibridek azonban nem.

A mild hibrid egy plusz akkumulátorral felszerelt benzines- vagy dízelautó, melynél az áramforrás valamennyire csökkenti a fogyasztást és a szén-dioxid-kibocsátást, emellett pedig enyhén rásegít indulásnál, így bizonyos szinten jobb gyorsulást biztosít. Az ilyen rendszerek főleg abban különböznek a „konnektoros”, vagyis a plug-in hibridektől, hogy tisztán elektromos meghajtással nem tudnak önerőből megmozdulni.

A környezetileg tiszta mobilitást szorgalmazók között gyakori az a vélemény, hogy a VW által sokat eladott plug-in változatok nem annyira tiszták, mint azt a gyártóik hirdetik. Mivel a járművek tulajdonosai a villanymotor töltése helyett gyakran közlekednek inkább a hagyományos motort használva.

Ez látszik a kutatócég listájában is, melyben az összes eladott gépkocsi összesített elektromos hatótávolságát tekintve, a kaliforniai vállalat vitathatatlanul az első helyen áll. A Tesla által eladott járművek összhatótávolsága a vizsgált negyedévben 100 millió kilométer körül alakult, szemben a VW 45 millió kilométerével.

Forrás: