Biztonságban az utakon – Két keréken is

Biztonságban az utakon – Két keréken is

Biztonságban az utakon – Két keréken is

autó

3 perc

A Bosch kétévente rendezi meg Stuttgart melletti saját tesztpályáján, Boxbergben a közlekedéssel kapcsolatos fejlesztéseinek nemzetközi bemutatóját. Idén a motorkerékpárokhoz kapcsolódó fejlesztések már önálló, az autótechnológiai témáktól elkülönített eseményen mutatkoztak be.

A most prezentált innovációk a hálózatba kapcsoltság, a legújabb motoros vezetéstámogató rendszerek és hajtáslánc-vívmányok egységével a cég átfogó fejlesztéseiről tanúskodnak, egy biztonságosabb és kényelmesebb jövő alapjait lefektetve a világ motorkerékpárosai és a közúti közlekedés összes résztvevője számára – olvasható a vállalat közleményében. 

Hálózatba kapcsolt megoldások

A Bosch Connected Horizon („Hálózatba Kapcsolt Látóhatár”) megoldásával a motorkerékpárosok bepillanthatnak a következő utcasarok vagy kanyar „mögé”, így a lehetséges veszélyforrásokra is időben tudnak reagálni.

Az internetről származó adatok valós idejű információt adnak a sebességkorlátozásokról, a kanyarokban biztonságos sebességekről, az esetleges veszélyhelyzetekről, a forgalmi dugókról, az építkezések helyszíneiről, valamint a balesetekről. Ezekből az adatokból a motoros pontosabb képet kaphat arról, mi vár rá, a hálózatba kapcsolt fejlesztés így növeli a közlekedés biztonságát és csökkenti a balesetek számát. 

Az ICC integrált hálózatba kapcsolási központ a vállalat kifejezetten a motorkerékpárosok számára fejlesztett, különféle méretű és felbontású kijelzőkkel rendelkező, tájékoztató rendszere, ami bármilyen helyzetben könnyen olvasható és értelmezhető. A felhasználók dinamikusan változó adatokat láthatnak az útjukról és járművükről, ilyenek például az útvonal részletei, a kanyarokban mért dőlésszögek, illetve az ideális kanyarsebességek.

Gyors segítség: e-Call, b-Call és i-Call

Az e-Call sürgősségi hívás automatikusan csatlakozik a segélyhívó szolgáltatásokhoz: amennyiben a motoros érintett lenne egy balesetben, a rendszer a jármű adatait, valamint a pozícióját is megadja a sürgősségi segélyszolgálat ügyeletesének. Kisebb meghibásodás esetén a b-Call műszaki segélyhívó önállóan lép érintkezésbe a javítóműhellyel, az i-Call információs vonal pedig mindenféle úton hasznos segítség lehet – például tájékoztat a legközelebbi benzinkút hollétéről. 

Vezetéstámogató rendszerek: nagyobb biztonság két keréken

A társaság MSC (Motorcycle Stability Control) rendszere az ESP (Electronic Stability Program) kifejezetten a motorkerékpárok számára kifejlesztett változata. A kétkerekűekre jellemző paraméterek figyelésével az MSC menetstabilizáló rendszer azonnal képes elektronikus fékezési és gyorsítási beavatkozásait a jármű és vezetője éppen aktuális helyzetéhez igazítani. A fejlesztés így képes megelőzni a gép eldőlését vagy idő előtti felegyenesedését, amikor a motoros a kanyarban fékezni kényszerül, ezzel hozzájárul a legtipikusabb motoros balesetek megelőzéséhez. 

A nehéz motorkerékpárokkal való könnyebb boldogulást segíti a visszagurulás-gátló program, az ABS egyik hasznos funkciója. A program okosalgoritmusait az ABS vezérlőegységébe programozták. A funkció megálláskor megakadályozza a jármű elgurulását lejtős vagy akár egyenes terepen, így nem kell a vezetőnek a kezét vagy a talpát folyamatosan a fékkaron vagy a lábféken tartania. 

Elektronikus motorvezérléssel az alacsonyabb üzemanyag-fogyasztásért

A rendkívül fejlett szenzortechnológiával kombinálva a motorkerékpárok számára fejlesztett elektronikus vezérlő rendszerek (EMS) a korábbiakhoz képest jelentős mértékű hatásfok-növekedést érhetnek el, és közlekedési helyzettől, vezetési stílustól függően akár 16 százalékkal is mérsékelhetik az üzemanyag-fogyasztást. Ez nagymértékben csökkenti a károsanyag-kibocsátást és óvja a környezetet – ráadásul anélkül, hogy a vezetés élvezetéből bármit is levonna. Az új motorvezérlő rendszer középpontjában a vezérlőegység áll: ez a kisméretű számítógép a hajtáslánc felől érkező összes adatot elemzi, a gyújtástól a befecskendezett üzemanyag mennyiségéig.