Elindult az első önvezető járat New Yorkban

Kapcsolódó cikkek

Elindult az első önvezető járat New Yorkban

Elindult az első önvezető járat New Yorkban

autó

2 perc

Az Egyesült Államok legnépesebb városában – főként a szigorú szabályozásból kifolyólag – eddig jórészt csak hírből ismerték a sofőr nélküli gépjárműveket. Ezen kíván változtatni az Optimus Ride, amely a napokban megkezdte egy elektromos buszflotta üzemeltetését.

A hat darab kisbusz Brooklyn Navy Yard elnevezésű, 300 hektáros ipari területén közlekedik minden nap reggel 7 és este fél 11 között. Használatuk azonban egyetlen útvonalra korlátozódik: 1,1 mérföldes (körülbelül 1,77 kilométeres) távolságban szállítják az utasokat a Navy Yard bejáratától az East River tengerszorosban található New York City Ferry kikötőig.

Mindegyik járműnek két biztonsági sofőrje van. Egy a kormány mögött ül, a másik pedig utasként ellenőrzi az érzékelőket egy laptopon keresztül. Később teljesen önálló (sofőr nélküli) vezetés esetén pedig a vállalat bostoni mérnökei monitorozzák majd távolról a buszokat, a szakemberek szükség esetén azonnal be tudnak avatkozni.

A Navy Yard  magántulajdonban van, így a minibuszok egyelőre elkerülik a közúti káoszt és kiszámíthatatlanságot, valamint így az Optimus Ride-nak nem kellett engedélyt kérnie az illetékes állami szervtől, amely a 2017-ben elfogadott törvényjavaslat alapján közutakon történő tesztelés esetén is kötelező.

Az ipari terület az 1960-as évekig haditengerészeti ipari komplexum volt, napjainkban pedig körülbelül 10 ezer ember dolgozik az itt működő, high-tech technológiával foglalkozó cégeknél.

Ez nem a Szilícium-völgy

A Massachusettsi Műszaki Egyetem (MIT) startup cége Bostonban, Kaliforniában és Észak-Virginiában is üzemeltet járműveket. New York azonban meglehetősen le van maradva az önvezetés területén. Ennek egyik oka a szigorú szabályozásban keresendő, ami magában foglalja a többi között a rendőrségi felvezetést, amelyet a tesztelő társaságnak kell finanszíroznia. Továbbá a New York-i választott tisztviselők az utóbbi években inkább a város metrórendszerének nem éppen megfelelő állapotára – pontosabban a kapcsolódó problémák megszüntetésére – koncentráltak.

Az Optimus Ride járművei tehát nem hagyhatják el Navy Yard területét. Ryan Chin, a vállalat vezérigazgatója szerint viszont ez nem is baj, mivel így dolgozhatnak a további „finomhangoláson”. Ezzel együtt 2020-ig bezárólag mindenképpen szeretnék megvalósítani a teljesen autonóm vezetést.

Maguk a járművek teljesen elektromosak, három LIDAR szenzorral (ezek közül kettő elöl és egy hátul található), valamint nyolc kamerával vannak felszerelve. Az utastérben nem találhatók például érintőképernyők, de kényelmesen el lehet férni benne.

Az Optimus Ride-nak 18 millió dollárnyi támogatást sikerült összegyűjteniük, jelenleg pedig a második körös adománygyűjtés zajlik. Szolgáltatásuk jelenleg ingyenesen vehető igénybe.

Forrás: