Google-autók: ilyen, amikor a robot hibázik

Google-autók: ilyen, amikor a robot hibázik

Google-autók: ilyen, amikor a robot hibázik

autó

2 perc

A Google egyik önjáró autója néhány hete busszal koccant Kaliforniában. A korábbi esetekben eddig mindig a másik résztvevő volt a felelős, most azonban valószínűbb, hogy a szoftver hozott rossz döntést.

A keresőmotorjáról híres óriáscég már hosszú ideje teszteli a sofőr nélküli Lexus terepjárókat a szilícium-völgybeli központjuk környékén. Február közepén Mountain View-ban az egyik önjáró kocsi egy vízelvezető mellé kihelyezett homokzsákokat próbált kikerülni. Nagyjából 3 kilométer per óra sebességgel ment lassan előre, hogy átlépjen a másik sávba, amikor a mellette elhaladó busz 15 kilométeres sebességgel az elejének ment.

Az előírások szerint ült a volán mögött egy valódi „sofőr”, akinek a feladata az lett volna, hogy vészhelyzetben átvegye a kormányt. Ő azonban a mesterséges intelligenciához hasonlóan nem gondolta, hogy ütközni fognak, ezért nem lépett közbe. Természetesen az alacsony sebességeknek köszönhetően senki sem sérült meg súlyosabban.

Elképesztő baleseti statisztikákat hoztak össze a Google autói

Ahogy a fejlesztők elmondták, az egyik legfőbb probléma az volt, hogy azt feltételezték, a busz el fogja őket engedni, hiszen előtte mentek, pedig valós helyzetekben a nagyobb járművek általában kisebb eséllyel engednek maguk elé valakit. A megfelelő változtatásokat természetesen már eszközölték a szoftverben, hogy elkerüljék az ehhez hasonló baleseteket.

Ilyen félreértések gyakran előfordulnak emberek között, és a vezető nélküli technológia általában ezek nagy részét kiszűri. Az egyik biztosító cég önjáró autókkal foglalkozó munkatársa az eset kapcsán elmondta: hasonló koccanásos balesetek nagyon gyakoriak lehetnek a közeljövőben, és valószínűleg ilyenkor mindenki a szoftvert fogja hibáztatni.

A szakértő szerint tudat alatt az emberek a lehetőségekhez képest jobban elfogadják a baleseteket, ha ember, és nem gép „ült” a volán mögött. Mindezek ellenére azonban jól látszik, hogy a robotok sokkal jobban fel tudják mérni a kockázatokat. Ez pedig azt is előrevetíti, hogy a jövő biztosítási rendszereiben még az ilyen apró malőrök ellenére is jobban fognak szerepelni az önjáró járművek.

Forrás: Guardian