India nemet mond az önvezető autókra

India nemet mond az önvezető autókra

India nemet mond az önvezető autókra

autó

2 perc

A közlekedésügyi miniszter a technológia munkaerő-kiváltó szerepére és az ország munkanélküliségi problémáira hivatkozva indokolta a döntését.

Már a világ minden táján, az Egyesült Államoktól kezdve Dél-Koreán át egészen Európáig, még Magyarországon is tesztelnek sofőr nélküli járműveket, de úgy tűnik, hogy India egyelőre kimaradhat az önvezető technológia térképéről. Nitin Gadkari közlekedés- és autópályaügyi miniszter ugyanis azt nyilatkozta, hogy nem fogja beengedni az ország közútjaira az önjáró autókat.

Robotautók: elveszik a munkát, de adnak is helyette

A bejelentés mögött nem biztonsági aggályok állnak, hanem sokkal inkább annak lehetősége, hogy az önvezető autók elveszik a munkahelyeket. Az ország jelenleg is magas munkanélküliséggel küzd, és a tárcavezető úgy véli, hogyha egy technológia hosszú távon még több állást vesz el az emberi munkaerő elől, akkor annak bevezetését nem engedheti meg India.

Azt ugyanakkor nem vitatta, hogy éppen sofőrök terén tapasztalható jelenleg is hiány a szakképzett munkaerőből (csaknem 22 ezer hivatásos sofőr hiányzik az utakról), de az ország jelenleg is képzési központok kialakításával dolgozik azon, hogy ezt a problémát hagyományosan, nem pedig a technológia bevonásával oldják meg.

Indiával kapcsolatban érdemes megjegyezni azt is, hogy Travis Kalanick, az Uber volt vezérigazgatója, valamint Sundar Pichai, a Google vezérigazgatója is kijelentette, hogy az ország úthálózata amúgy is alkalmatlan az autonóm megoldások tesztelésére és bevezetésére. A kaotikus közlekedési rendszer, valamint a megfelelő táblák hiányában lehetetlen egy hidegen gondolkodó gépet megtanítani arra, hogy India utcáit rója.

Mindez nem tartotta vissza az indiai Tata Elxsi vállalatot attól, hogy egy elkülönített tesztpályán megpróbálják szimulálni ezt a kaotikus rendszert. A pályát úgy alakították ki, hogy jelen vannak a gyalogosok, a kiszámíthatatlanul viselkedő haszonállatok, a sávok hirtelen szűkülnek, a közlekedési táblák pedig mindenhonnan hiányoznak. A próbaüzem lényege, hogy a sofőr nélküli jármű a lehető legjobban felkészülhessen a valós közlekedés veszélyeire, és megtanuljon ilyen körülmények közt is navigálni. Arról, hogy a most bejelentett döntés milyen hatással lehet a Tata Elxsi üzleti modelljére, egyelőre még nincs hír.

Forrás: Engadget