Kína rákapcsol az önvezető autók tesztelésére

Kapcsolódó cikkek

Kína rákapcsol az önvezető autók tesztelésére

Kína rákapcsol az önvezető autók tesztelésére

autó

2 perc

Az ázsiai ország nemzeti irányelvekkel segítené elő a sofőr nélküli járművek tesztelését a közutakon. Céljuk a biztonságos, de zavartalan fejlődés elérése.

Az ipari és IT-, a közbiztonsági- és a közlekedési minisztérium által közösen létrehozott irányelvek a teszteket illetően a helyi hatóságok kezébe adja a döntést és egyben a felelősséget is. A döntéshozók a lokális körülmények ismeretében kiválaszthatják a megfelelő területeket a gépjárművek kipróbálására. Fontos kitétel, hogy az engedélyt kizárólag az országban regisztrált, önálló jogi személyiséggel rendelkező cégek kaphatják meg. A tesztekre először a forgalomtól elzárt zónákban kerülhet sor, csak ezután mehetnek az autók a „hagyományos” járművek közé.

„Az autonóm járművek közutakon való kipróbálása komplikált feladat, és érthetően a biztonság a legfontosabb” – hangsúlyozta Xin Guobin ipari és IT-miniszterhelyettes. Ezt húzza alá az Uber tragikus arizonai balesete is, ami úgy vonul be a könyvekbe, mint az első, halálos áldozattal járó ütközés, amiben robotautó vett részt, és aminek hatására a cég fel is függesztette a teszteléseket. Ennek kapcsán széles körben merültek fel kérdések a vezető nélküli járművek biztonságát illetően.

Kína az új szabályokat az észak-amerikai baleset megismétlődésének elkerülése érdekében is hozta. Guobin arra is felhívta a figyelmet, hogy a gyártóknak mindent meg kell tenniük a technológia kutatás-fejlesztésének terén, hogy a növekvő számú autonóm járművek biztonságos és megbízható teljesítményt nyújthassanak. Jelenleg ezt úgy próbálják elérni, hogy az országban tesztelt járművek mindegyikének képesnek kell lennie a hagyományos vezetési módra való átállásra, így az emberi sofőr szükség esetén azonnal közbeavatkozhat.

„A referenciaként szolgáló nemzeti irányelvek az egész iparágat szabályozni fogják, és egyben irányt is mutatnak a kérdéssel még csak ismerkedő helyi törvényhozóknak” – tettei hozzá Tao Ji, a Baidu önvezetési részlegének technikai igazgatója.

Kína jelenleg azt is vizsgálja, hogy miként fejleszthető az infrastruktúra az utakon oly módon, hogy az támogassa az önvezető járművek elterjedését. A fejlesztések elősegítésére év elején már nyitottak egy elzárt tesztpályát Pekingben.

Forrás: