Kínai önvezető buszon utazhatnak a japánok

Kapcsolódó cikkek

Kínai önvezető buszon utazhatnak a japánok

Kínai önvezető buszon utazhatnak a japánok

autó

2 perc

A Baidu kínai keresőóriás és az SB Drive, a japán SoftBank leányvállalata – együttműködve a King Long gyártócéggel – úgy tervezik, hogy jövő év elején indulhatnak el a sofőr nélküli járatok.

A megállapodásról a cég Pekingben tartott éves AI (mesterséges intelligencia) fejlesztői konferenciája, a Create Baidu keretében adtak hírt. A szerződés alapján a jövő év elejétől szállítják a Baidu Apolong minibuszának egyik változatát az ázsiai szigetországba. Az elsőként tíz darabból álló szállítmány azért is nagy jelentőségű, mert Kína most először exportál önvezető járműveket.

A King Long-gal együtt fejlesztett Apolong-ot a Baidu autonóm vezetőrendszerével szerelték fel. A TechCrunch cikke szerint az Apollo az SAE International szabvány alapján 4-es szintű autonómiával is rendelkezik, azaz állítólag bizonyos körülmények között teljesen önálló vezetésre képes.

A Society of Automotive Engineers (SAE International) egy amerikai székhelyű, de világszinten működő szakmai szervezet, amely különböző iparágak mérnökei számára alkot sztenderdeket. Kiemelt területének számít a közlekedési ipar, ezen belül is például az autóipar, a repülőgép- és űripar, valamint a kereskedelmi járművek.

A buszokat kezdetben turisták által látogatott területeken, repülőtereken és más ellenőrzött vagy virtuális kerítéssel (geo-fence) körülvett helyeken használják majd.

A kínai gigavállalat a konferencián jelentette be, hogy elkezdte a járművek nagy mennyiségben való gyártását. Az ebben partner King Long gyártóüzeme a dél-kelet-kínai Fucsien tartományban, Hsziamen városában található. A tervek szerint a buszos szolgáltatás több kínai városban – Pekingben, Sencsenben, Pingtanban és Vuhanban – is működik majd.

Forrás: