Közúton is debütálnak a Google automata autói

Közúton is debütálnak a Google automata autói

Közúton is debütálnak a Google automata autói

autó

3 perc

A Google önmagukat vezető autói csaknem készen állnak arra, hogy a közutakon is elkezdődjön a járművek tesztelése.

A projekt igazgatója, Chris Urmson az egyik blog bejegyzésében azt írta, hogy a kocsik első néhány prototípusát a kaliforniai Mountain View-ban helyezik majd forgalomba, ahol a technológiai óriásvállalat székhelye található. Az autókat emberi sofőrök fogják majd kísérni, hogy kiküszöböljék az esetlegesen felmerülő problémákat, illetve gondoskodjanak a biztonságos működésükről. Az automata kocsik sebességét emellett 25 mérföld / órában korlátozzák.

Az embereket nem lehet kiütni a kormánykerék mögül >>A korábbi koncepciótól eltérően a Google legújabb sofőr nélküli autómodelljeit kormánykerékkel, gáz-, valamint fékpedállal is ellátták. A legelső prototípusok pontosan ugyanazzal a szoftverrel futnak majd, mint a vállalat önmagát vezető Lexus RX450h kocsija, ez képezte lényegében az alapját annak a fejlesztésnek, amelynek részeként a cég tavaly május végén megjelent kormánykerék nélküli járműveivel. Az egy évvel ezelőtt beharangozott modellek egyébként a Google X kutatótelepének munkáját dicsérik, itt készülnek a keresőóriás legtitkosabb és leginnovatívabb projektjei.

A vállalat közleménye szerint a Lexus RX450h modellekből álló járműflottájuk nagyjából egy millió mérföldet tett meg, ami Urmson állítása alapján felér azzal a tapasztalattal, mint amit egy átlagos amerikai vezető szerez 75 év folyamán.

„Alig várjuk, hogy lássuk azt, miként fogadják a fogyasztók az új, pilóta nélküli autókat, és hogyan reagálnak majd arra, ha az automata járművek az utakon is feltűnnek” - emelte ki a projektigazgató. Chris Urmson szerint újabb kihívásokra is készülnek, amelyek kifejezetten azokhoz az automata járművekhez kötődnek, amelyek teljes mértékben önmagukat vezérlik. A szakértő példaként említette, hogy megoldást kell találniuk arra, hogy a kocsi hol álljon meg, ha épp nem tud az úti céljánál leparkolni egy forgalmi torlódásból vagy közúti munkálatokból kifolyólag.   

A projektigazgató azt is jelezte, hogy a következő években olyan kisebb kísérleti programokat fognak indítani az első prototípusokkal, amelyek során igyekeznek felmérni, milyen funkciókat szeretnének igénybe venni a sofőrök az autókban.

Elképesztő baleseti statisztikát hoztak össze a Google autói >>A héten került egyébként nyilvánosságra, hogy a Google automata gépjárműveinek hat év alatt 11 balesetük volt, de ezek kizárólag koccanásos jellegűek voltak, és az incidensek egyszer sem a keresőóriás autóinak hibájából fakadtak. A 11 baleset közül hét alkalommal a Google önmagát vezető autójába szaladtak bele hátulról, és többször is előfordult, hogy a járművek váratlan helyzetekben elkerülték az ütközést, anélkül, hogy a bent ülők erre külön utasították volna a kocsit.

Forrás: The Verge