Mi állhat a sofőr nélküli autók útjába?

Mi állhat a sofőr nélküli autók útjába?

Mi állhat a sofőr nélküli autók útjába?

autó

2 perc

Hosszú út áll még az önvezető járművek előtt ahhoz, hogy elnyerjék a közvélemény bizalmát. A habozásnak három fő oka van: költségek, biztonság és a vezetés élményének elvesztése.

Az Egyesült Államok közlekedési minisztériuma nemrég közölte az automatizált járművekre vonatkozó, régóta várt irányelveit, miközben az amerikai elnök is kinyilvánította, hogy támogatja az azokhoz kötődő technológiai fejlesztéseket, ha azok szem előtt tartják a különféle biztonsági szempontokat is. Számos kutatás szerint azonban a felhasználók még nem biztos, hogy ugyanilyen lelkesedéssel használnák ezeket a járműveket.

Az automatizálás ára

Habár az árakra vonatkozó hivatalos adatok még nem állnak rendelkezésre, az IHS londoni piackutató becslése szerint 2025-ben egy-egy ilyen jármű 7-10 ezer dollárral kerül majd többe hagyományos társainál, és a különbség a technológia elterjedésével párhuzamosan várhatóan növekszik majd (jelenleg egy új gépjármű átlagára a felmérés szerint 33 ezer dollár).

2015-ben az amerikai autók átlagéletkora 11,5 év volt, egy új modell pedig átlagosan 6,5 évig volt tulajdonosánál. Kérdés, hogy ennek fényében ki lesz majd hajlandó 10 ezer dollárral többet áldozni pusztán az ilyen jellegű technológiai fejlesztésekre.

Még mindig vannak biztonsági aggályok

A jelenlegi kutatások alapján sok amerikai kételkedik még az önjárók biztonságosságában, az American Automobile Association például megállapította, hogy a lakosság háromnegyede félne beülni egy ilyen gépjárműbe, a Michigani Egyetem májusi tanulmánya szerint pedig az autók felé a legjellemzőbb elvárás még nem az önálló vezetés. Továbbá az EverQuote által végzett kutatás is azt támasztja alá, hogy az amerikaiak biztonságosabbnak tartják, ha ők vezethetnek, nem pedig egy robot.

Ez tehát az általános vélekedés annak ellenére, hogy szakértők szerint az autonóm megoldásoknak köszönhetően 90%-kal kevesebb baleset lesz majd. Az új szabályozás szerint a gépkocsiknak komoly jóváhagyási eljáráson kell keresztülmenniük, mielőtt megkapják a piacra kerüléshez szükséges tanúsítványokat. A folyamat része egy 15 pontból álló értékelés elkészítése, amely részletezi a különféle adatvédelmi, kiberbiztonság és etikai szempontokat, ugyanakkor a hatóságok igyekeznek elkerülni a „túlszabályozást” is – a siker kulcsa talán a lakosság megfelelő tájékoztatása lehet.

Szabadság és szórakozás?

A NerdWallet tanulmánya szerint a férfiak 44%-a tart attól, hogy az önjáró autók megfosztják majd őket a vezetés élményétől. Kérdés tehát, hogy vajon a különféle szórakoztató funkciók és a kényelmes ülések tudják-e majd helyettesíteni mindezt.

Vannak továbbá olyanok is, akik úgy érzik, hogy saját személyes szabadságuktól fosztják meg őket az önvezető gépjárművek. Seattle városvezetése ugyanis olyan javaslatot tett, mely szerint idővel be kellene tiltani az „emberi” vezetést egy meghatározott útszakaszon Seattle és Vancouver között – a felvetés pedig érthető módon nem örvendett túl nagy népszerűségnek.

Forrás: ReadWrite.com