Nem a robotpilóta hibázott a halálos balesetben

Nem a robotpilóta hibázott a halálos balesetben

Nem a robotpilóta hibázott a halálos balesetben

autó

1 perc

Az amerikai hatóság mind a sofőrök, mind a gyártók figyelmét felhívta arra, hogy pontosan tisztázni kell, mit tudnak a vezetéssegítő rendszerek.

Tavaly májusban történt az első halálos baleset, amelyet egy önvezető autó, pontosabban egy Tesla Model S okozott. Az Egyesült Államok közlekedésbiztonsági felügyelete (National Highway Traffic Safety Administration – NHTSA) nemrég zárta le a baleset vizsgálatát.

A kiadott jelentés szerint nem találtak bizonyítékot arra, hogy a Tesla Autopilot rendszer hibájából következett volna be a szerencsétlenség – számolt be az esetről az IT Café.

Vajon kit mentsen meg az önvezető autó?

A baleset során az autó kamerái nem tudtak megfelelően különbséget tenni egy kamion fehér rakománya és az égbolt között, így a rendszer nem érzékelte az akadályt, és teljes sebességgel belehajtott a másik járműbe. Kiemelten fontos lehet ennek az esetnek a megítélése abból a szempontból, hogy miként halad tovább az önvezető autók fejlesztése, hiszen ezen a területen a jogi szempontok és a felelősség megállapítása is kulcskérdésnek számít.

A jelentés azt is megállapította, hogy az autósnak a becsapódás előtt legalább hét másodperccel meg kellett látnia azt a teherautót, amelynek pótkocsijába fékezés nélkül beleszáguldott. A hatóság hozzátette: ilyen rendszereknél az is elképzelhető, hogy a felhasználó nincs teljesen tisztában annak működésével, így bizonyos helyzetekben elbizonytalanodhat, hogy be kell-e avatkoznia, ez viszont baleseteket okozhat.