New York is beengedi az önvezető autókat

New York is beengedi az önvezető autókat

New York is beengedi az önvezető autókat

autó

1 perc

Andrew Cuomo kormányzó bejelentette, hogy várják azon gyártók, illetve velük partneri kapcsolatban álló fejlesztők jelentkezését, akik tesztprogramokat végeznének az államban.

Korábban a legtöbb teszt az Egyesült Államok nyugati partjának népesebb pontján, Kaliforniában zajlott, de a gyártók valószínűleg már régóta várják azt, hogy a keleti parton, New Yorkban is tesztelhessék autonóm autómodelljeiket.

Hol késlekednek az önvezető autók?

Egyelőre úgy tűnik, hogy a próbaüzemek nem lesznek hosszú életűek, hiszen az állami költségvetés részeként elfogadott programnak 2018. április 1-jét szabták meg határidőnek. Bár egyes vélemények szerint ez nem jelenti azt, hogy a későbbiekben ne tenné lehetővé az állami közlekedésügyi hatóság (DMV) a hosszabb tesztek végzését.

A hivatalos szerv elnökhelyettese, Terri Egan elmondása szerint a többség tisztában van azzal, hogy előbb-utóbb az önvezető technológia általánosan elterjedt lesz, azonban még hosszú az út ennek a kiteljesedéséig. „Mindenekelőtt meg kell bizonyosodni arról, hogy biztonságosak-e a sofőr nélküli megoldások, valamint lehetőséget kell adni az állam lakosainak, hogy megszokják a futurisztikus járművek jelenlétét” – tette hozzá.

Az autógyártóknak a tesztek eredményét legkésőbb jövő márciusig kell benyújtaniuk a DMV-nek. A próbaüzem során más államokhoz hasonlóan itt is kell majd embernek ülnie a volán mögött, az útvonalakba pedig nem eshetnek bele iskolák vagy építkezések, a kapcsolódó rendőri felülvizsgálat költségét pedig a tesztelő cégeknek kell állniuk.

Természetesen a konkrét járműtípusokat is be kell jelenteni, valamint fontos, hogy megfeleljenek minden országos, illetve állami biztonsági előírásnak, ezen kívül pedig ötmillió dolláros biztosítással is kell rendelkezniük a tesztelő cégeknek. A közlekedésügyi hatóság várhatóan jövő júniusig saját jelentést is összeállít majd a teljes tesztprogramról.

Forrás: The Verge