Nincsen autó sofőr nélkül – vagy mégis?

Nincsen autó sofőr nélkül – vagy mégis?

Nincsen autó sofőr nélkül – vagy mégis?

autó

3 perc

Ha azt gondolta, hogy a sofőr nélkül működő, önmagát vezető autó megalkotása még jócskán a jövő zenéje, akkor érdemes egy pillantást vetnie a Mercedes-Benz fejlesztésére, az S500-as modellre. A 125 éves múltra visszatekintő német autógyártó tervezői ugyanis olyan intelligens járművel jelentek meg, amely a futurisztikus elképzelést részben átülteti a gyakorlatba.

Az okosautóban egyebek között javították a sztereó kamerák érzékenységét, így azok sokkal nagyobb távolságokat képesek felmérni, mint korábban. A beépített nagy hatótávolságú radar technológia jó szolgálatot tesz a kereszteződéseknél és forgalmi csomópontoknál, hiszen érzékeli a többi jármű helyzetét és mozgását. A 90 fokos szögben elforduló kamerák pedig felismerik a közlekedési lámpák jelzéseit, a felszerelt érzékelők ugyanis meg tudják egymástól különböztetni a színeket.   

A modell előnyeit az S500­-as intelligens koncepció vezető projekt mérnöke úgy összegezte, hogy a sztereó kamerák az emberi szemhez hasonlóan felmérik az autó és a környezetében lévő tárgyak, illetve járművek közötti távolságot. Ehhez csupán két különböző kamerával rögzített képekre van szükség. A rendszer a képek alapján felméri az eltéréseket, így pontosan ki tudja számolni, hogy a másik kocsi milyen távolságban halad.

Kíváncsi az autóipari trendekre? Húsz év múlva nem lesz kormány és pedál az autókban? >>Eberhard Kaus hozzátette, hogy bár a sztereó kamerák az okosautók szemeként szolgálnak, a radar technológiára is szükség van például az időjárási viszonyok feltérképezéséhez. A kiegészítő rendszer ugyanis 360 fokos képet ad a járművek környezetéről. Ez lehetővé teszi az autósok számára, hogy minden figyelmüket a vezetésre összpontosíthassák, ráadásul másik előnye, hogy az embertől eltérően sosem „fárad el”, vagyis minden pillanatban éberen figyeli az okosmodell körüli területet.

Az intelligens autó egyébként történelmi próbautat tett, hiszen bejárta a Bertha Benz által 1888-ban teljesített 100 kilométeres távot Mannheim és Pforzheim között. A Mercedes-Benz saját magát vezető járműve ezzel egyben a 3D-s térképalkotási technológiák határait is feszegette. A programozók ugyanis a karlsruhei Technológiai Intézettel (Kit) és a finn Nokia „Here” nevű divíziójával együttműködve egy digitális térképet készítettek az út során, pontosan rögzítve a közlekedési lámpák és az útjelzések elhelyezkedését.  

Az autó az igazi információs szupersztráda >>Ogi Redzic, a divízió alelnöke elmondta, hogy 20 évvel ezelőtt kezdődött a partneri kapcsolat kiépítése a Mercedes-Benzzel, amikor beszerelték az első navigációs rendszereket. A vállalatnál úgy tekintenek a híres autógyárral való együttműködés újabb állomására, mint egy remek lehetőségre, amely során mindkét fél rengeteget tanulhat. „A Mercedes-Benz kivételes munkájának köszönhetően egészen új szintre emelte a térképalkotási gyakorlatot, és az S500-as okosmodellekbe szerelt érzékelők a vezetési élményt, illetve a teljesítményt is számottevően javítják” – összegezte az alelnök.

Ogi Redzic szerint az önmagukat irányító autók alapjaiban változtatják meg az emberek mindennapjait, illetve munkavégzését. Idővel az új járművekben egyre több technológiai megoldás gondoskodik majd a biztonság és kényelmes vezetés nyújtotta előnyökről, ez az autógyárak előtt is lehetőségek széles tárházát nyitja meg. Ami minden fejlesztő számára elsődleges szempont, hogy a változtatások hozzájáruljanak a balesetek számának csökkentéséhez. Az alelnök abban bízik, hogy a Mercedes-Benz által elindított pozitív kezdeményezés más gyártókat is hasonló lépésekre ösztönöz a jövőben.  

Forrás: Monocle