Új vetélytárs az önjáró autók piacán

Új vetélytárs az önjáró autók piacán

Új vetélytárs az önjáró autók piacán

autó

5 perc

A kínai befektetők támogatásával létrejött, főképpen elektromos járművekre szakosodott NIO startup nemrégen az SXSW konferencián rántotta le a leplet a legújabb, önjáró modelljének terveiről.

A fejlesztők elmondása szerint a NIO EVE legalább annyira „mobil élettér”, mint amennyire egy korszerű személyautó, melyet egyébként elsősorban hosszú családi utazásokra terveztek. A kocsi belsejében hátradönthető támlájú üléseket helyeztek el, melyeket kívánság szerint ággyá lehet alakítani, ráadásul az elülső üléseket körbe is lehet forgatni, hogy szembenézzenek a hátsókkal. 

A gépjármű ablakai emellett kijelzőként funkcionálnak, és egyaránt szolgálnak szórakoztató, valamint navigációs célokat, hasonlóan a Volkswagen Sedric autonóm modelljéhez vagy akár a BMW iNext-hez. A fejlesztő cég ugyanakkor nem árult el semmilyen részletet arról, hogyan gyártják majd le a kijelzőket, ami azért érdekes kérdés, mivel a koncepciómodell ablakait hajlított és színezett üveggel töltötték ki. 

Sofőr nélkül az utakon: hogyan kategorizáljuk az önvezető autókat?

A gyártók többségéhez hasonlóan a NIO is szeretné mesterséges intelligenciával ellátni a futurisztikus modellt, amely szükség esetén át tudja venni az autó felett az irányítást, de navigációs segítőtársként szintén hasznos lehet.

A cég „NOMI” névre keresztelte a virtuális asszisztenst, de arról egyelőre nem nyilatkoztak, hogy lesznek-e egyéb funkciói is. Meglepő módon a startupnak továbbra is az a szándéka, hogy a sofőr képes legyen irányítani a kocsit, bár azt sem tartja teljesen kizártnak, hogy ez a lehetőség a jövőbeli modelleknél már nem lesz elérhető.

A mostani elképzelések szerint az EVE nagyjából 1000 kilométert lesz képes megtenni majd egyetlen töltéssel, amely akár már fél óra töltés után is elérhető. A startup úgy tervezi, hogy új modellje 2020-ban már az utakon is feltűnik majd. 

Tegyük azért hozzá, hogy mindkét célkitűzés eléggé ambiciózusnak – már-már légből kapottnak – tűnik, tekintve, hogy a NIO-nak előbb még egy tradicionális kereskedelmi járművel is piacra kellene lépnie. A fejlesztők az előző év végén harangozták be az EP9-es modell, a „leggyorsabb elektromos autó” debütálását, amely 2,7 másodperc alatt gyorsul fel 97 mérföld/órás sebességre, de egyelőre még nem kezdték meg a gyártását. 

Forrás: ReadWrite