Okosautók lepik el Amerikát

Okosautók lepik el Amerikát

Okosautók lepik el Amerikát

autó

2 perc

Ha Önt már eddig is zavarta a feszültség, ami egy-egy dugóban kialakul, képzelheti, mi lesz, ha az autók maguk is kommunikálnak egymással.

Márpedig valami ilyesmi van készülőben: az Egyesült Államok közlekedési minisztere, Anthony Foxx még ősszel jelentette be, hogy elindítják Amerika legnagyobb csatlakoztatott autó (connected car) projektjét.

A 42 millió dolláros programban New York, Tampa és Wyoming államok vesznek részt azzal a céllal, hogy csökkentsék a forgalmi akadályok és a balesetek számát. Maga a technológia nem új keletű, Michiganben már 2012 óta foglalkoznak a közlekedési járművek hálózatba kapcsolásával. Nemcsak arra kell itt gondolni, hogy kizárólag az autókat látják el okos szenzorokkal – az intelligens közlekedési lámpák vagy épp jelzőtáblák is éppúgy részei a rendszernek. 

Az okosautó lesz az új okostelefon?

A tervek szerint New York városa 20 millió dollárt kap arra, hogy tízezer járművet, köztük taxikat, buszokat és futárszolgálatok autóit is felszereljék a szükséges eszközökkel, valamint kiépíthessék a szükséges infrastruktúrát a fő csomópontokon és Brooklyn közelében. A híres tampai dugók tanulmányozásával és egy új, gyalogos alkalmazás fejlesztésével igyekeznek minél többet megtudni a közlekedési anomáliák kialakulásáról, és ezáltal azok megelőzéséről. Wyomingban kevésbé az új eszközök kiépítésére, inkább a már létező szállítási útvonalak megfigyelésére koncentrálnak majd.

A különböző szenzorokból kinyert adatok segítségével amellett, hogy javítható a közlekedés hatékonysága, egyszersmind sokat mesélhet magáról a városról, ami hosszú távon hozzájárulhat a település digitalizálásához és „okossá tételéhez” is. Addig is olyan alkalmazások jelennek meg naponta, amelyek az autó szenzoraira kapcsolódva szólnak, ha valaki belép a jármű holt terébe, vagy épp jelzést adnak különböző balesetekről vagy útakadályokról még a forgalmi helyzet elérése előtt, hasonlóan például a közösség jelzéseire épülő Waze-hoz.

A miniszter elmondása szerint ez „egy óriási előrelépés a jövő és a jelenlegi városi és vidéki közlekedés megértése és hatékonyabbá tétele felé.”

Forrás: Popular Science