Okostelefonból az autóba

Okostelefonból az autóba

Okostelefonból az autóba

autó

2 perc

Számos technológiai újítás terjed el először telefonokban, mielőtt más iparágak is átvennék. Most épp a Ford készít szélvédőt az telefonokat védő karcmentes kijelző üvegéből.

A Corning által gyártott Gorilla Glass a legújabb okostelefonok alaptartozéka: a hagyományos üvegnél sokkal könnyebb és vékonyabb, de jobban bírja az ütéseket, és a karcolás sem hagy rajta olyan erőteljesen nyomot. Az új Ford GT minden szélvédője olyan háromrétegű üvegből készül majd, amelyet legbelül borít a Gorilla Glass.

Egyre többet tud a Nissan Leaf

Ez természetesen még nem áll olyan közel az okostechnológiához, hiszen a törésálló üveg esetében inkább egy fizikai, mérnöki találmányról van szó, és nem számítástechnikairól, de jól jelzi az irányt, hogyan kerülnek át egyik eszközből a másikba az újítások.

Már most is látszik például, hogy az autók mennyire magukévá tették a fedélzeti számítógép ötletét – egyre több olyan funkciót is ellátnak ezek a beépített rendszerek, amelyre az okostelefonok képesek, sőt, ahhoz csatlakoztatva egyenesen a meghosszabbításaikként funkcionálhatnak.

A jövőben a Dolgok Internetéhez fűződő jóslatok szerint minden eszköz működhet összekapcsolva, és az egész hálózat lelke az okostelefon lehet – azonban ennek az új fejlesztésnek köszönhetően reménykedhetünk, hogy nemcsak az okos kommunikációs rendszereket építik át a mindennapi életbe, hanem az ilyen egyszerűbbnek hangzó, de életmentő biztonsági megoldásokat is.