Okoszebrát adtak át az egyik legveszélyesebb gyalogátkelőnél

Kapcsolódó cikkek

Okoszebrát adtak át az egyik legveszélyesebb gyalogátkelőnél

Okoszebrát adtak át az egyik legveszélyesebb gyalogátkelőnél

autó

2 perc

Idén tavasszal hirdette meg a Generali a Biztonságért Alapítvány és a Pearl Enterprises Kft. azt a versenyt, melynek során a voksolók egy ózdi és egy váci zebrát szavaztak meg az ország legveszélyesebb gyalogátkelőjének a 102 helyszínt tartalmazó összesített listáról. A verseny nyereményeként a két cég jóvoltából mindkét város gyalogátkelőhelye okoszebrává válik. Az ózdi Munkás úton a mai napon adták át az új, 2,5 millió forint értékű SafeCross átkelőt.

A speciális zebra kialakítására önkormányzatok pályázhatnak, az alapítvány a kivitelezési költségek 50%-át vállalja. A Generali 2018 óta több mint 40 ilyen gyalogos-átkelőhelyet adott át országszerte, mintegy 65 millió forint értékben. Idén a mostanival együtt eddig nyolc átkelő készült el, és az év végéig még további hét zebrát adnak át.

„A Bolyki főútról már ismerjük az okoszebrát, és tapasztalhatjuk, hogy tényleg hatásos, rengeteget segít az autósok figyelmét felhívni az átkelésre, és ezáltal nagyobb biztonságban tudhatja magát a gyalogos, aki éppen átsétál. Éjjel és nappal is látható megoldást biztosít. Itt most nagyobb felületen, négy sávon át húzódóan kerül megvalósításra a okoszebra, és bízom benne, hogy a megvalósítástól kezdve megszűnnek majd a balesetek” – mondta Janiczak Dávid, Ózd polgármestere az átadáson.

„Társaságunk számára kiemelten fontos a közlekedésbiztonság növelése, hiszen évente mintegy 1000 embert gázolnak el gyalogátkelőkön, és támogatásunkkal még idén elkészül az 50. okoszebra is” – emelte ki Gallóné Korompai Ágnes, a Generali alapítványának képviseletében.

Az ország másik legveszélyesebb zebrája, a Vác-Alsóvárosban található Földvári téri gyalogátkelő is még az idén elkészül és átadásra kerül.

Mit tud a felokosított gyalogosátkelő?

A SafeCross átkelőhely mozgásirány-érzékelő szenzorokkal, az út két szélén elhelyezett kamerákkal és útburkolatba helyezett aktív LED prizmákkal ellátott rendszer, mely segítségével biztonságosabbá válhatnak a jelzőlámpa nélküli gyalogátkelőhelyek. A fényforrások csak akkor villognak, ha a járókelő áthalad a zebrán vagy megközelíti azt, így figyelmeztetve az autósokat.

Sokan nem tudják, de az autóvezető látótere a sebesség növekedésével egyre szűkül: a sofőr még 50 km/órás sebességnél is a gyalogátkelő teljes szélességének csak 60%-át, a középső részét látja élesen.

Az okoszebrák esetében a vezető látóterének fókuszában felvillanó LED-fények hívják fel a figyelmet a perifériás látómezőből lelépő gyalogosra. Statisztikák szerint az autóvezetők megállási hajlandósága nagyságrendekkel – mérések szerint 55%-ról 76%-ra – növekedik azoknál a helyeknél, ahol már üzemelnek ilyen közlekedésbiztonsági rendszerek.