Önjáró autók: lesznek-e trükkös sofőrök az utakon?

Önjáró autók: lesznek-e trükkös sofőrök az utakon?

Önjáró autók: lesznek-e trükkös sofőrök az utakon?

autó

3 perc

Egyre okosabbak az autók, de bőven vannak még fejlesztésre váró területek. Például az önjáró kocsik programozásának sokkal összetettebbé kell válnia, mert a robot általi vezérlésnél sokszor hiányzik az emberi sofőrökre jellemző leleményesség.

Minthogy a Machine-to-Machine (M2M) és az Internet of Things (IoT) számtalan területe és felhasználási módja még felfedezésre vár, egyelőre csupán ott tartunk, hogy próbáljuk megfejteni a hozzá fűződő rejtélyeket. A csatlakoztatott eszközökhöz kötődő lehetséges akadályok és veszélyek lényegében két kategóriába sorolhatók, ahogy azt a korábbi amerikai védelmi miniszter, George Rumsfeld megfogalmazta. A volt tárcavezető ugyanis felállította a „known unknowns”, illetve az „unknown unknowns” kategóriákat. A korábbi miniszter ezzel azt próbálta kifejezni, hogy léteznek olyan dolgok, amelyekről tudjuk, hogy nem ismerjük őket, de olyanok is, amelyeknek nem vagyunk tudatában, hogy ismeretlenek számunkra.

11 baleset 6 év alatt: így teljesítettek a Google autói >>Vegyük például a sofőr nélküli autók esetét

A GE Software meglátása szerint az egyik hátránya annak, ha valaki önmagát vezető járművekben utazik, hogy az összes többi autó bevághat elé, legalábbis az eddigi kísérletek ezt igazolták.

Az automata kocsikból ugyanis hiányzik az emberi sofőrökre jellemző leleményesség, akik pontosan tudják, hogy kell egy csigalassúsággal araszoló autósor élére kerülni. És igen, itt szó van azokról a vezetőkről is, akik a leálló sávban száguldva próbálják megelőzni autóstársaikat, és sokszor jobbról vágnak be a forgalomba. A „szegény” sofőr nélküli járművek túl előzékenyek ehhez, és inkább lelassítanak, hogyha az előttük haladó jármű túlságosan közel kerülne – még akkor is, ha a másik vezető nyilvánvaló szabálytalanságot követett el – írja az M2M Now oldalán megjelent cikkében Nick Booth.  

Ezt a problémát előre meg lehetett volna jósolni. Ismerve az emberi természetet, ez a tényező a known unknowns – tehát az ismert ismeretlen – kategóriába sorolható. A technológiai elemző, szakújságíró szerint tudták azt is, hogy az emberi és a robotpilóták összecsapnak majd, csak a küzdelem végkimenetelében nem lehettek biztosak. Bár sokan borítékolni merték volna, hogy az automata sofőrök lesznek agresszívebbek, egyelőre úgy tűnik, hogy elveszítették volna ezt a fogadást.

Még okosabbá kell tenni a gépeket

Aggódnak a profi sofőrök az automata autók miatt >>A robotpilóták által vezetett autók programozásának sokkal összetettebbé kell válnia – emelte ki Nick Booth. Az automata járműveket például fel kell szerelni olyan technológiákkal, amelyek lehetővé teszik, hogy a kocsik rávillogjanak más vezetőkre, megnyomják a dudát, vagy annyira közel álljanak meg az előttük haladó autókhoz, hogy más ne férjen be közéjük. Ennek érdekében olyan algoritmus kifejlesztésére is szükség van, amelyik felméri a kockázatokat, mert nincs két egyforma szituáció.

Az emberek ezt különböző tényezők figyelembe vételével teszik meg. Ha vetnek egy gyors pillantást a másik vezető arcára, látják, hogy milyen idegállapotban van a sofőr. Emellett felbecsülik a saját, illetve a másik kocsi értékét, megnézik a márkákat. Ha például olyan típusú autó száguld el mellettük, amelyet elsősorban agresszív – és meglehetősen jómódú – sofőrök választanak, akiknek a kocsijuk értéke csupán másodlagos tényező, akkor jobb elkerülni a felesleges kockázatokat. Ilyen esetben okosabb taktika, ha előreengedik a másikat, és nem kezdenek bele egy őrült előzgetésbe vagy a lőerők közötti versenybe.

Ezek tehát az ismert veszélyek, jóval nehezebb azonban behatárolni az unknown unknowns kategóriát. Ezek a kiszámíthatatlan tényezők az Egyesült Államokban jelenleg Mark McLaughlin felelőssége alá tartoznak, aki korábban Obama elnök távközlési biztonsági tanácsadója volt, napjainkban pedig a Palo Alto Networks vezérigazgatója.

Minél intelligensebbek azonban az IoT-hez csatlakozó készülékek, annál több kockázatot hordoznak – hívta fel a figyelmet a szakértő. Bár ennek a mértékét szinte lehetetlen megjósolni, de potenciálisan érinthetnek számos egymással kommunikáló eszközt: kezdve a drónoktól az önjáró autókig. Az internetes bűnözők ezen a területen is megtalálhatják a gyenge pontokat, így a jövőben a hatóságoknak és a fejlesztőknek megfelelően kell gondoskodniuk arról, hogy ezeket a biztonsági veszélyeket is kiküszöböljék vagy minimalizálják.

Forrás: M2M Now