Önvezetés két keréken

Önvezetés két keréken

Önvezetés két keréken

autó

2 perc

Egyre több autógyártó kezd az autonóm járművek terén kísérletezni, de egy kanadai mérnök elképzelése szerint lehet, hogy a városi közlekedésre alkalmasabb lenne egy sofőr nélküli motor.

Charles Bombardier családjában szinte megszokott az újszerű járművek feltalálása: nagyapja nemcsak a repülőgép- és vonatgyártó Bombardier cég alapítója, hanem a motoros szán feltalálója is. Ilyen múlttal maga mögött ő is sokat foglalkozik a közlekedés jövőjével, és létrehozta az Imaginactive blogot, ahol különböző elvont járműkoncepciókat publikál. Ezek a projektek részben saját elképzelések, részben pedig a világ minden tájáról érkező mérnökök agyszüleménye. A fejlesztő futurisztikus ötlete egy önjáró motor, amely könnyebbé tehetné a városi közlekedést.

A Cyclotron elnevezésű kétkerekű speciális stabilizálórendszerrel rendelkezne, mint a Lit Motors által kidolgozott C1. Ez azt jelenti, hogy két giroszkóp minden helyzetben megtartaná az utasfülke egyensúlyát, így az utasoknak nem kell lábukkal kitámasztaniuk magukat a piros lámpánál – számolt be róla a Wired.

Az elektromos motor külön-külön hajtaná a két kereket, attól függően mekkora nyomaték szükséges az adott időjárási viszonyok közepette. Az akkumulátorok töltése vezeték nélkül történne, ideális esetben egy arra képes útfelületen, miközben a motor a körülötte lévő járművekkel üzletelne és adná-venné az áramot – az igényeknek megfelelően.

Két ülést is beszerelnének a motoros fülkébe, amelyek a kényelem kedvéért egymás felé nézhetnének, így akár beszélgetni is lehetne útközben. Az ajtók mind a két oldalt kiengedhetnék az utasokat, hiszen a haladás iránya tetszőlegesen eldönthető lenne.

Az önvezető motor működhetne magánjárműként, de a megosztáson alapuló gazdaság része is lehetne, melynek keretein belül akár a tömegközlekedési vállalatok vagy profitorientált cégek üzemeltethetnék a flottát, a gyalogosok pedig robottaxiként rendelhetnék meg a szolgáltatást.

Charles Bombardier a koncepciót az Indian Institute of Science egyik szabadúszó ipari tervezőjével, Ashish Tulkarral együtt dolgozta ki. A futurisztikus motorról itt nézheti meg a képeket.