Robotautók: nem a technológia, hanem a szabályozás hiányzik

Kapcsolódó cikkek

Robotautók: nem a technológia, hanem a szabályozás hiányzik

Robotautók: nem a technológia, hanem a szabályozás hiányzik

autó

2 perc

A BlackBerry elnök-vezérigazgatója szerint még legalább egy évtizedet kell várni az önvezető autók elterjedésére.

A megfelelő szabályozás hiányáról szóló kijelentés egy részvényeseknek szóló rendezvényen hangzott el John Chen szájából. Szerinte nem feltétlenül csak a fejlesztéssel kapcsolatos nehézségek miatt húzódik el a sofőr nélküli autók tömeges megjelenése az utakon. Úgy véli, sokáig eltart majd, mire a kormányzatok előállnak az autonóm járműveket támogató szabályozással.

A biztonságot szem előtt tartó vállalat aktívan részt vesz ebben a folyamatban. Jelenleg mind az amerikai, mind a kanadai vezetéssel együtt dolgoznak azon, hogy meghatározzák a szükséges biztonsági sztenderdeket.

Az Egyesült Államokon és Kanadán kívül értelemszerűen sok más ország is érdekelt az ügyben, az viszont problémát jelenthet majd, hogy az országok mindegyike a saját elképzelései szerint szeretné az autógyártókat érintő szabályokat megalkotni. Bár Chen ennek ellenére azt reméli, hogy sikerül globális szabványokat létrehozni, de mégsem biztos abban, hogy ez az elképzelés majd meg is valósul.

Az alapvető gyakorlati eltérésekre példa, hogy az országok egy része jelenleg 110 voltos elektromos hálózatot használ, míg másoknál minden 220 volttal működik. Vagy éppen van, ahol az úttest jobb oldalán közlekednek az autók, máshol pedig a bal oldalon. „Ezekről a kérdésekről nem a technológiát szolgáltató cégek, hanem a politikusok döntenek. De igyekszünk mi is hozzátenni a magunkét” – mondta a szakember.

A BlackBerry már társakra is talált: több autógyártóval, így például a Forddal és a Jaguar Land Roverrel is együttműködnek. Tavaly októberben Ottawában mutatták be az önvezető Lincoln MKZ-t, a fedélzetén több városi főtisztviselővel és a szoftveróriás QNX részlegének ügyvezetőjével.

A kanadai cég autóipari bevételének nagy része azokból az infotainment (információt és szórakoztatást ötvöző) rendszerekből származik, melyek a vállalat saját QNX divíziójának operációs rendszerét használják. A várakozások szerint úgy tűnik, hogy ez a következő néhány évben sem lesz másként, és fő bevételi forrásaik maradnak a vállalati ügyfelek számára fejlesztett szoftverek. Amikor azonban végre ténylegesen elterjednek az önvezető járművek, akkor a BlackBerry is ott akar lenni a versenyben.

Forrás: