Önvezető autókkal a kenguruk földjén

Kapcsolódó cikkek

Önvezető autókkal a kenguruk földjén

Önvezető autókkal a kenguruk földjén

autó

2 perc

Ausztrália szövetségi államainak közlekedési miniszterei vitára bocsátották azokat a fontos jogszabályváltozásokat, amelyek lehetővé tennék az autonóm járművek használatát a kontinensnyi országban.

A Nemzeti Közlekedési Bizottság (NTC) által elkészített 97 oldalas törvénymódosítási javaslat alapvetően megváltoztatná a jogi kereteket, hogy lehetővé tegye az emberi vezetők helyettesítését az ADS-ekkel, vagyis az automatizált járművezetői rendszerekkel (Automated Driving Systems).

„Az önvezető autók elterjedésével olyan idők köszöntenek majd ránk, amikor inkább a robot irányítja az autót, és nem az ember. Szükségünk van egy országos, egységes szabályozásra, hogy minden pillanatban tudjuk, ki vezeti a gépjárművet” – emelte ki az NTC vezérigazgatója.

„A létező törvény megváltoztatása nélkül, vagy pusztán egy új, kiegészítő törvénnyel senki sem vállalná a felelősséget a közúti szabályok betartásáért, amikor egy automata rendszer veszi át az irányítást a jármű felett” – tette hozzá Paul Retter.

A felelősség kérdése kényes és vitatott téma. Sokak szerint a teljes felelősséget át kellene hárítani a gyártókra, hogy azok még érdekeltebbek legyenek a biztonságos automata rendszerek fejlesztésében. Érdekesség, hogy a Volvo önvezető programjának korábban éppen a kenguruk felismerése adta fel a leckét.

Robotok a kormány mögött

„A közlekedésbiztonsági elvek és közlekedési törvények azon feltételezés alapján kerültek kialakításra, hogy a járművet ember vezeti, és ez az ember vonható felelősségre amennyiben ezeknek a törvényeknek nem tesz eleget” – utalt a jelenlegi szabályozásra a vezérigazgató.

Az automata vezetési rendszerek megjelenésével alaposan ki kell bővíteni az eddig balesetek esetén alkalmazott helyszínelési és nyomozási módszerek körét is. Azt is vizsgálni kell majd, hogy a rendszert esetleg meg tudták-e kívülről hackelni, vagy például az infrastrukturális hiányosságok vezettek-e a balesethez.

Az NTC az alábbi esetekben javasolja az egységes szabályozás bevezetését:

  • engedélyezné az ADS használatát dinamikus vezetési helyzetekben;
  • minden esetben kell lennie egy jogi személynek, aki felelős a vezetésért;
  • meghatározza az érintett jogalanyok kötelezettségeit – beleértve az ADS-t, mint „jogalanyt” és annak használóit;
  • a megfeleltetésben és ügyintézésben is rugalmasságot biztosít az érintetteknek.

Összesen 11 javaslat szerepel a dokumentumban.

„Amennyire jelentős változások lesznek a szállítási technológiákban, olyannyira jelentős módosítások szükségesek a nemzeti közüti közlekedési törvényekben is” – fejtegette ki Paul Retter.

Az ausztrál közlekedési bizottság szorosan együttműködik a jövőben a közúti ügynökségekkel, szállítmányozási cégekkel, hogy kidolgozza azokat a részletes jogalkotási elemzéseket és ajánlásokat, amelyek az új nemzeti jogszabályok bevezetéséhez szükségesesek. A törvényt 2020-tól tervezik életbe léptetni.

Forrás: