Teljesen önvezető autón dolgozik a BMW

Kapcsolódó cikkek

Teljesen önvezető autón dolgozik a BMW

Teljesen önvezető autón dolgozik a BMW

autó

1 perc

A német autógyártó arra készül, hogy 2021-ig bemutatja autonóm járművét. A vállalat tervei szerint a gépkocsi akár az ötödik, vagyis a legmagasabb szintű önállóságra is képes lesz.

A hír abból a szempontból is különleges, mert idáig a BMW, ellentétben a Google-lel, Teslával és a General Motors-zal, nem nagyon közölt részleteket az ez irányú fejlesztések részleteiről.

Sofőr nélkül az utakon: hogyan kategorizáljuk az önvezető autókat?

Az elképzelések szerint attól függően, hogy hol és hogyan használják, az autó irányításában választani lehet majd az 5-ös, a 4-es vagy 3-as autonómiaszint között.

A nem túl nehezen teljesíthető 3-as szint azt jelenti, hogy a jármű csak bizonyos zónákban és bizonyos sebességnél képes önmaga irányítására. Vagyis például napos időben a legtöbb úton a sofőrnek semmi teendője nincs. A 4-es és 5-ös szint között annyi a különbség, hogy az előbbit még befolyásolja a környezet, míg az utóbbi bármilyen körülmények között működőképes.

Néhány autógyártó egyébként teljesen kihagyná a harmadik szintet, mert nem egyértelmű helyzetek forrása lehet. Például felmerül a kérdés, hogy ki a felelős egy okozott balesetnél, vagy mi történik, ha a sofőr szükség esetén nem képes átvenni a kormányt, mert elalszik, miközben az autó vezet?

A BMW egyébként nemrég társult az Intellel, amely felvásárolta a Mobileye-t. A német cég a jelek szerint konzorciumot épít, így felgyorsíthatja az önjáró autók fejlesztését – írta a ReadWrite hírportál.