Újabb lépést tesz a teljes önvezetés felé a Tesla

Kapcsolódó cikkek

Újabb lépést tesz a teljes önvezetés felé a Tesla

Újabb lépést tesz a teljes önvezetés felé a Tesla

autó

2 perc

A Smart Summon funkció egyelőre csak a kiválasztott ügyfelek számára lesz elérhető.

Elon Musk a vállalat negyedéves beszámolójának ismertetése közben elmondta, az autógyártó még az idén hozzáférhetővé teheti „teljesen önálló” vezetésének „kezdetleges verzióját” egyes ügyfelei részére. 100%-os garancia ugyan nincs minderre, de a nagyratörő terveiről híres cégvezér úgy véli, jó úton haladnak a cél felé.

A Tesla kétségkívül az önvezető technológia egyik úttörőjének számít azzal együtt, hogy a sofőr nélküli funkciók jelenleg esetükben is korlátozottak. A legismertebbnek a félig autonóm Autopilot üzemmód számít, ami egyelőre csak autópályákon használható úgy, hogy közben a vezetőknek szó szerint a kormányon kell tartaniuk a kezüket.

Vezess ide hozzám!

Idén szeptemberben a vállalat bemutatta a Smart Summon funkciót is. Ennek lényege, hogy a tulajdonos okostelefonja segítségével bármikor magához hívhatja az autót, amely így önállóan képes elhagyni a parkolóhelyet és kikerülni az akadályokat. A legfrissebb negyedéves jelentés szerint a funkciót már több mint egymillió alkalommal használták.

Ugyanakkor a fejlesztés egyelőre korántsem mondható hibátlannak. Az internetre felkerült felvételek tanúsága szerint ugyanis a „távirányítós játék” közben bizony előfordultak kisebb-nagyobb koccanások, és a végrehajtott manőverek sokszor nem voltak éppen veszélytelennek nevezhetők. Egy alkalommal pedig a jármű egy városi terepjáróval (SUV) ütközött.

A Tesla-vezér ígérete szerint a Smart Summon szoftverfrissítéseit az elkövetkező hetekben telepítik. Elon Musk hozzátette: a flotta magas darabszámának köszönhetően hamar fény derülhet az esetleges hiányosságokra, amiket így gyorsan ki lehet majd küszöbölni.

Ugyanakkor a teljes mértékben autonóm vezetés megvalósításához a szoftverfejlesztés mellett a többi között különféle nemzeti és állami szabályozásoknak is meg kell felelni. Kérdés, mennyire tud majd eleget tenni a vállalat mindennek, nem beszélve a biztonság garantálásáról.

Forrás: