Zöld utat kapnak az önvezető autók az Egyesült Királyságban

Kapcsolódó cikkek

Zöld utat kapnak az önvezető autók az Egyesült Királyságban

Zöld utat kapnak az önvezető autók az Egyesült Királyságban

autó

3 perc

Bár bizonyos megkötésekkel, de már idén engedélyezni fognak bizonyos autonóm funkciókat az autópályákon.

A feltételek között szerepel, hogy a jármű rendelkezzen az úgynevezett Automated Lane Keeping System (ALKS), vagyis a sávelhagyást gátló technológiával, és ne lépje túl az óránkénti 60 kilométeres sebességet.

A jobb első ülésen helyet foglalónak ugyan nem kell a kezeit folyamatosan a kormánykeréken tartania, de annyira oda kell figyelnie, hogy szükség esetén azonnal átvehesse az irányítást. Tehát ott még messze nem tartunk, hogy a munkába járás idejét például sorozatnézésre lehessen használni.

Gazdasági és környezeti előnyök

A lépés pozitív oldalát hangsúlyozta a brit közlekedési miniszter, aki a döntést az ország gazdaságának a pandémiából való kilábalása szempontjából is fontosnak tartja.

Rachel Maclean az autonóm autók biztonságossága mellett azt is kiemelte, hogy így az utazások környezetbarátabbak, egyszerűbbek és megbízhatóbbak lehetnek. Felhívta ugyanakkor a figyelmet arra, hogy az új technológiát biztonságosan kell alkalmazni, ezért is hosszas konzultáció várható még a magasabb autonómszintek későbbi szabályozásáról.

A reményeik szerint a járvány miatt népszerűvé vált otthoni munkavégzés később is segíthet abban, hogy csökkenjen a lakó- és a munkahelyek közti ingázások száma, amivel évente mintegy 700 ezer tonnával csökkenthető a szén-dioxid-kibocsátás. A nagyvárosokban ugyanakkor máris érzékelhető a közlekedési dugók számának újbóli emelkedése.

A közlekedésért felelős kormányzati intézmény (DfT) közleményében arról ír, hogy az önvezető technológiában bekövetkező fejlesztések elindíthatják a városi torlódások megszűnéséhez vezető folyamatot. Külön kiemelték a jelzőlámpák és a járművek egymás közti kommunikációját, ami gördülékenyebbé teszi a haladást, csökkenti a károsanyag-kibocsátást és hozzájárul a települések levegőminőségének javulásához.

Egyelőre alacsony a bizalom

A statisztikák szerint a közlekedési balesetek több mint 85 százalékát emberi hiba okozza. Ennek ellenére a Vanarama lízingcég 2021-es kutatásában megkérdezett britek 73 százaléka nem érezné magát biztonságban, ha nem sofőr vezetné az autót, egyharmaduk soha nem bízna meg az ilyen járműben. 79 százalékuk pedig úgy gondolja, kritikus helyzetben gyorsabban reagálna, mint a robotkocsi.

Úgy tűnik, ahogy egyre inkább körvonalazódnak az utak biztonságával kapcsolatos pozitívumok, egyre jobban szükség van az önvezető fejlesztések népszerűsítésére is, szűri le mindebből az IoT Tech News portál.

Mike Hawes, a járműgyártókat és -kereskedőket összefogó szövetség vezérigazgatója is üdvözölte a küszöbön álló változásokat. A szervezet számításai szerint az önvezető rendszerek a következő évtizedben mintegy 47 ezer súlyos balesetet előzhetnek meg, és 3900 ember életét menthetik meg azzal, hogy az eseményekért messze legtöbbször felelős okot, az emberi tévedést kiküszöbölik.

Az olyan fejlesztések, mint például az automata sávtartó rendszer, kikövezik az utat az egyre magasabb szintű autonómiának, ami potenciált jelenthet, hogy az Egyesült Királyság is az iparági vezetők között foglaljon helyet – véli Mike Hawes. Mindez szerinte amellett, hogy biztonságosabbá teheti az utakat, új munkahelyeket is teremt.

A járvány utáni időszakban az önvezetésre képes járművek, miközben hozzájárulnak a fenntarthatóság növekedéséhez, a gazdasági fellendülést is szolgálják. A szigetországban arra számítanak, hogy 2035-re a legmodernebb autós technológia nagyjából 38 ezer új munkahely létrehozását teszi lehetővé, az iparág mérete pedig elérheti a 42 milliárd fontot. A munkahelyek 80 százaléka diplomás, műszaki vagy szakképzettséget igénylő területen jöhet létre.

Forrás: